„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020"

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata idén is meghirdeti nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A kiíró „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" címmel olyan javaslat készítését tűzi ki a pályázat céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. A teljes pályázati kiírás a kapcsolt dokumentációkkal itt található. A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 11.
Keszthely Balaton felőli megközelítésének helyszíne a kikötő és a móló környezete, melynek jelenleg a városi strand és a sportpálya is részét képezi.
Ezen a kiemelt jelentőségű területen egy magas szintű szolgáltatást nyújtó, multifunkcionális együttes (strand, wellness, szórakoztató kereskedelmi és más egységek) létesítését tartja szükségesnek Keszthely városa.
Ez a fejlesztés, mint a város középtávú (10-15 év) fejlesztésének egyik legreálisabb eleme szolgál a pályázat alapjául. Ebben a fázisban a városnak nem áll rendelkezésére részletes tervezési program a tervezett szolgáltatásokat nyújtó létesítmények tervezéséhez. Ezért olyan komplex, építészeti-tájépítészeti feltáró tanulmányterv készítése célszerű, amely jó alapul szolgál a fejlesztéssel kapcsolatos további döntések meghozatalához.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a részletes tervezési programnak virtuális helyszínt nyújtó Keszthely Város Önkormányzata nem kapcsolja jelen felhívást bármely további tervezéshez, kivitelezéshez, vagy közvetlen megvalósítás céljához. A pályázat jellege: ötletpályázat, tanulmányterv.
A pályázatokat az MMA tagjaiból és Keszthely Város képviselőiből álló bizottság bírálja el. A pályázók és a pályaműveik „díjban", „elismerésben", illetve „kiemelt elismerésben" részesülhetnek. A díjazás keretösszege bruttó 5 millió forint (+ járulékai).
Az ünnepélyes eredményhirdetés 2021. január 21-én online módon történik, itt, a Magyar Művészeti Akadémia honlapján, a pályaműveket kiállítás keretében Keszthely Város Önkormányzata a Polgármesteri Hivatal Dísztermében tervezi bemutatni.
A pályázattal kapcsolatban kérdést 2020. november 15. éjfélig lehet feltenni az epito@mma.hu e‑mail-címen.

Tisztelt Érdeklődő!
 
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" című pályázatban meghirdetett helyszíni bejárás a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglaltak alapján elmarad.
A pályázattal kapcsolatban kérdést 2020. november 15. éjfélig lehet feltenni az epito@mma.hu e-mail-címen.
A pályázat benyújtási határideje (postai feladása) változatlanul: 2020. december 11. (péntek)



[Az 5. kérdésben jelzett tanulmánytervet – Keszthely, Erzsébet liget tervdokumentáció – a város felhasználásra a pályázók rendelkezésére bocsátotta, a linkre kattintva leölthető.]