„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
21 जनवरी, 2021

Szemadám György festőművész két könyvét mutatták be

A Forrás Galériában 2012. november 22-én este a Leopárd a teraszon (Afrikai útiképek), valamint a Családtörténet és önéletírás című kötetével ismerkedhetett meg a közönség.

22 नवंबर, 2012

Ferencz István építésznek ítélték az idei Miskolci Múzsa Díjat

Ferencz István építésznek ítélték az idei, immár 11. Miskolci Múzsa Díjat, amely a város legrangosabb kulturális elismerése.

21 नवंबर, 2012

Lázár Ervin Általános Iskola

A 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas író, meseíró, Lázár Ervin nevét vette fel 2012. november 15-ei dátummal az újpesti Erzsébet Utcai Általános Iskola (Budapest IV. Erzsébet u. 31.). A névváltoztatást mind a nevelőtestület, mind a szülők támogatták, és az önkormányzat is jóváhagyta. Vathy Zsuzsa író, Lázár Ervin özvegye beleegyezését adta a név felvételéhez. Az iskolában kis emlékkiállítást is berendeznek Lázár Ervin tiszteletére.

19 नवंबर, 2012

Jankovics Marcell filmjének nemzetközi sikerei

A 2012. november 10-ei amerikai bemutató (hivatalos bemutató 2012. november 18-án a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon) alkalmából Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjét méltatta a The New York Times.

19 नवंबर, 2012
// ]]>