Fotó: Bús Csaba

A Magyar Festészet Napja 2019

2019 októberében tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Magyar Festészet Napját (MFN). Az immáron több napos rendezvénysorozat a Magyar Festészet Napja Alapítvány jóvoltából Verebes György festőművész vezetésével az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, a Magyar Művészeti Akadémia támogatását évek óta élvező művészeti fesztivál. Az események fókuszában idén az Élő magyar festészet című nagykiállítás áll, amely a kortárs magyar festészetet három generáció tükrében mutatja be. A központi kiállításon évről évre értékes szakmai díjak kerülnek odaítélésre, melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (doyenek életműdíja, fiatal generáció Maticska Jenő-díja), valamint a Magyar Művészeti Akadémia (középgeneráció díja) adományoz. Utóbbit, az MMA Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíját az idei évben Palkó Tibor festőművész nyerte el.
18 अक्‍तूबर, 2019

Pályázatot hirdet a Földobott Kő Alapítvány

A Földobott Kő Alapítvány, amelyet Sára Sándor, a nemzet művésze, Kossuth-nagydíjas filmrendező és Tura Város Önkormányzata alapított, első pályázatát hirdeti meg Szülőföldem, a Galga mente címmel. Az Alapítvány alapcélja között szerepel, hogy az alkotó- és előadó-művészeti, népművészeti vagy az ehhez kapcsolódó tudományos tevékenységeket segítse, illetőleg mindazon fiatalok művészeti és tudományos produktumait támogassa, amelyek a Galga mente földrajzi egységről készülnek.

21 जनवरी, 2019

„Tükör által tisztán"

Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek
nemzetközi konferencia


Nagy érdeklődés övezte a Műcsarnok majd négy évtizedet felölelő magyarországi életreform társadalmi-kulturális mozgalmát művészetekben megjelenítő gyűjteményes kiállítását. A tárlat lezárásaként a Műcsarnok, a Magyar Művészeti Akadémia intézménye, az ELTE PPK Történeti, Elméleti és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport és a kapcsolódó Elméleti-Történeti Pedagógiai Doktori Program kétnapos nemzetközi konferenciát szentelt a témának. A tudományos programbizottság számos prominens tudóst, gyakorlati szakembert, a szellemtudományokban jártas előadót hívott meg. Megnyitó beszédet Vashegyi György, az MMA elnöke, köszöntőt dr. Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője, és prof. dr. Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja mondott.

19 जनवरी, 2019

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a Magyar Művészeti Akadémiával közösen indított zenepedagógiai kutatást

Az általános iskolás diákok tanórán kívüli művészeti lehetőségeit és az élménypedagógia hatásait vizsgálja a Debreceni Egyetem zenepedagógiai kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A kutatást az Észak-Alföld régióban indítják, majd később országossá bővítik. Mindezt 2019. január 17-én a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tartott sajtótájékoztatón ismertette Váradi Judit kutatásvezető, a DE Zeneművészeti Kar docense, Pusztai Gabriella egyetemi tanár, a DE Humán Tudományok Doktori Iskola vezetője, valamint Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója.

17 जनवरी, 2019

A magyar kultúra napja

1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a magyar kultú­ra napját, annak emlékére, hogy – a kézirat tanú­sága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le nemzeti imánk, a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évez­redes hagyomá­nya­ink­nak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Alábbi össze­állítá­sunkban néhány, a Magyar Művészeti Akadé­mi­ához kötődő programra szeretnénk felhívni figyelmüket.

14 जनवरी, 2019
पहला पिच्छला
// ]]>