Bogányi Gergely Dubrovnikban koncertezik

Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja először ad koncertet Dubrovnikban. A 64. Nyári Játékok keretében július 21-én lép fel az óvárosi Rektor-palotában. Amint a művész elmondta, nagy várakozással készül a hangversenyre, mert még nem szerepelt a fesztiválon, sőt a legendás szépségű tengerparti városban sem járt még soha. 
Az előzményekre utalva beszélt arról is, hogy Mladen Tarbuk horvát zeneszerző, karmester, a Nyári Játékok komolyzenei programjainak igazgatója személyesen kérte fel Chopin- és Liszt-művek előadására, amikor Budapesten hallotta maratoni Chopin-koncertjét.
 
A programigazgató, ahogyan Bogányi megemlítette, két mű eljátszásához ragaszkodott: az egyik Chopin h-moll szonátája (op. 58), a másik pedig Liszté. A zongoraművész hozzátette: a program első részében Chopin művét noktürnökkel és keringőkkel fogja közre, és a szünet után játssza majd Liszt h-moll szonátáját, amelynek lenyűgöző, közel félórás zenefolyamáról Wagner azt írta, hogy "minden képzeletet felülmúlóan szép, nagy, szeretetreméltó, mély és nemes." A művet a Genfi harangokkal (Liszt Zarándokévek-ciklusának első, svájci sorozatának kilencedik kompozíciójával) és a Manók tánca (Gnomenreigen) című koncertetűddel vezeti be - tette hozzá.

Bogányi Gergely 2010 novemberében adta fentebb említett maratoni koncertsorozatát a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol Chopin születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére két nap alatt tíz hangversenyen játszotta el a zeneszerző szólózongorára írt valamennyi alkotását. Ez az egyszemélyes Chopin-maraton a 2010-es Chopin-év csúcspontját jelentette Magyarországon.
(Forrás: MTI)
19 जुलाई, 2013  |  koncert bogányi gergely