Lovas Ilona: Kéz 1.; Kéz 2. (digitális nyomat, 2012)

A lét ikonjai

SZÁMÍTÓ-KÉPEK 12. címmel 2013. január 9-én nyílt meg a Ligeti Erika Digitális Alkotóműhely (LEDA) tárlata az Erlin Galériában. A kiállításon Lovas Ilona, Kelecsényi Csilla, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, valamint Gábor Éva Mária, Lévay Jenő, Márkus Péter, Perger László Gyula, Péter Ágnes és Szöllőssy Enikő munkái tekinthetők meg.

SZÁMÍTÓ-KÉPEK 12. címmel 2013. január 9-én nyílt meg a Ligeti Erika Digitális Alkotóműhely (LEDA) tárlata az Erlin Galériában. A kiállításon Lovas Ilona, Kelecsényi Csilla, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, valamint Gábor Éva Mária, Lévay Jenő, Márkus Péter, Perger László Gyula, Péter Ágnes és Szöllőssy Enikő munkái tekinthetők meg.

Az 1997-ben Ligeti Erika és Csíkvári Péter kezdeményezésére alakult LEDA (a 2004-ben elhunyt alapító emlékére Ligeti Erika Digitális Alkotóműhely) elsősorban szobrászok számára kíván lehetőséget adni a digitális programok megismerésére. Az első alkotótelep a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen volt, ahol Csíkvári Péter vállalkozott a képkezelő programok bemutatására, tanítására. Eddig 31 művész vett részt az alkotótelepeken, tíz önálló kiállításon mutatkozott be az Alkotóműhely, ezenkívül több hazai és külföldi nagy tárlaton vett részt. 1998-tól évente a Kecskeméti Alkotóházban tölt a csoport két hetet. „Ez itt nem egy könnyen megragadható, tematikus csoportos kiállítás, inkább egy barátság-kiállítás, a Ligeti Erika Digitális Alkotóműhely előző évi kecskeméti művésztelepének rendszerinti bemutatkozása" – nyitotta meg a friss művek kiállítását Paksi Endre Lehel művészettörténész az Erlin Galériában.

A csoport tagjai elsősorban a Photoshop programot és más képkezelő programokat használnak, de filmes munkákkal is foglalkoznak, így a számítógépes ismeretek révén a szobrászati tevékenység is bővül, lehetővé válik a plasztikai művek számítógépes modellezése, alakítása, tervezése. Számos mű grafikai igénnyel készül, részben plasztikai elemek felhasználásával, részben más vizuális lehetőségek alkalmazásával. Paksi Endre Lehel bevezetőjében elmondta, a LEDA tagjai mind tapasztalt képzőművészek, „akiknek kiforrott, de egyben forrásban is lévő, folyton fejlesztett eszköz- és anyag párbeszédei, formai megoldásai, vizuális logikája a számítógépes kép transzformáció- és térépítés-eszközével bővül a telepen."

A rétegek használatának sajátosságait elemezve emelte ki például, hogy Lovas Ilona tenyerekről készült szkennelt képei, fotografikus nyersanyagok szabdalásával, majd marhabélcsíkok, ostyák művé rétegzésével a bio-photoshoppolás nyomait tünteti el, egyfajta újságfotószerűség elérése közben. „Az itt kiállított elektrográfiákban megmutatkozó rétegzés elve mintha az időérzékelésünket ábrázolná, ami elválaszthatatlan a tér megélésétől. Ha szeretnénk patetikusak lenni, mondhatnánk, hogy a kiállított képek a lét ikonjai.Valamit megjelenítenek, ami nem a hellenisztikus hagyományú látványmásolás."

Az Erlin Galéria kiállításán a digitális művek mellett a művészek szobrászati tevékenységéből válogatott alkotások is láthatók. A tárlat 2013. február 10-ig látogatható.

14 जनवरी, 2013  |  kiállítás erlin galéria