Eősze László (1923–2020) ▪ Fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Eősze László zenetörténész, művészeti író

Életének 97. évében elhunyt Eősze László Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Eősze László zenetudós, zongoraművész, zenei író, a magyar zeneműkiadás XX. századi történetének egyik meghatározó alakja. Nemzetközi zenetudományi rangját – Kodályról szóló munkássága mellett – Wagnerről és Verdiről szóló könyvei, tanulmányai alapozták meg. Eősze Lászlót az MMA saját halottjának tekinti. • Gyászjelentése itt olvasható.

„El kellene oszlatni azt a tévhitet, hogy a zene csak pihentet-szórakoztat, vagyis kikapcsolódást nyújt. Elvégre Mozart vagy Schubert sem azért élt és alkotott, hogy ma Andaxin helyett vegyük igénybe szolgálatait. Nem, a zene több ennél: mint minden igaz művészet, felemel és megrendít, tágítja horizontunkat és gazdagítja egyéniségünket" – vallotta. Tudományos életműve gerincét a Kodály Zoltánról szóló hét forrásértékű, többes kiadásaival és fordításaival együtt 25 könyve, mintegy 75 tanulmánya alkotja, melyhez szervesen csatlakoznak a Kodály Zoltán hazai és nemzetközi reputációját szolgáló társaságokban, alapítványokban végzett nagy fontosságú közéleti munkái. A Kodályért végzett odaadó zenetudományi és közéleti munkásságában mindvégig szintézisben látta és láttatta Kodály zeneszerzői, zenepedagógiai és nemzetnevelő szellemi örökségét, az egész világ számára adaptálható üzenetét. Emellett nagyszabású vállalkozása volt a nagyközönségnek szóló első magyar nyelvű egyetemes operatörténeti kézikönyv megírása (Az opera útja, 1960) is. Hét évtizedes folyamatos és magas színvonalú zenetudományi munkáját, melyet számos kitüntetéssel jutalmaztak, jelentős közéleti feladatvállalással is kiegészítette. Bár életét kortársaihoz hasonlóan nem kerülték el a magyar történelem viharos sorsfordulói, Eősze László hatalmas életművével, szeretetre méltó lényével az örök emberi értékek, egyben a magyar sorsvállalás példamutató képviselője.

Eősze László 1923. november 17-én született Rákoshegyen. 14 éves korától tíz éven át Horusitzky Zoltánnál, a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola egyik legkiválóbb mesterénél, Kodály Zoltán egykori növendékénél folytatta zenei tanulmányait. A tehetséges zongorista növendéket tanárai igen korán szerepeltették, a gimnáziumi zenekarban is végigjárta a muzsikus ranglétra minden lépcsőfokát.
1941-ben – zenei tanulmányaival párhuzamosan – a Pázmány Péter Tudományegyetem német–olasz–irodalom–esztétika szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt 1943 nyarán Wiesbadenben Walter Gieseking, 1944 nyarán Salzburgban Elly Ney zongora mesterkurzusainak a hallgatója volt. 1943. szeptember 5-én a wiesbadeni Otto Schmitgen zeneigazgató – kijátszva a növendékek felléptetésére vonatkozó tilalmat – Liszt Ferenc Dante szonátájának és a Szerelmi álmoknak a műsorra tűzésével a 20 éves Eősze Lászlót zongoraművészként is felléptette. 1944. november 25-én Budapesten, Sergio Failoni jelenlétében a Károlyi Palotában már a hazai közönség előtt is bemutatkozott. Műsorát ismét Liszt Ferenc műveiből állította össze.
Az 1944–45-ös tanév második egyetemi félévét májustól június végéig végezhették el a még megmaradt hallgatók. Eősze László Liszt und die deutsche Romantik címmel zenetudományi témában nyújtotta be doktori disszertációját, melynek megvédése után Summa cum laude minősítéssel doktorrá avatták. 1946-ban a Népjóléti Minisztérium kultúrfelelőse lett. Párhuzamosan 1947-ben Horusitzky Zoltán, Hernádi Lajos, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence növendékeként a Zeneakadémia zongoratanári diplomáját is megszerezte. Hamarosan számot kellett azonban vetnie azzal, hogy zongorista karrierjéhez hivatali munkarendje és a családalapítás gondjai mellett egyre kevesebb gyakorló időt tudott életéből kiszakítani.
1950-ben Kodály Marosszéki táncok című darabjának előadásával még jelentkezett ugyan zongoristaként egy kultúrversenyre, de ezt a fellépést – utolsóként – már csak egyetlen nyilvános zongora szereplés követte 1951-ben Székesfehérvárott. 1953-ban egy zeneakadémiai sikeres népzenei vizsga emléke és a Zenetudományi Tanulmányokban megjelent, Kodály gyermekkarairól írt jeles tanulmánya alapján Kodály Zoltán maga járult hozzá, hogy a fiatal Eősze László legyen az életrajzírója. Első Kodályról szóló monográfiája személyes konzultációk, kétéves könyv- és levéltári kutatások, valamint a kortársak személyes visszaemlékezései alapján 1956-ban jelent meg. (Kodály Zoltán élete és munkássága).
Kilenc és félévi minisztériumi szolgálata után 1956. január 1-től a Zeneműkiadó Vállalat állományába került. A Kodály-tanítvány Tardos Béla igazgató mellett a zeneműkiadás minden szakmai és hivatalos lépcsőfokát végigjárhatta. Ebben az időszakban jelenik meg nagyszabású vállalkozása, a nagyközönségnek szóló első magyar nyelvű egyetemes operatörténeti kézikönyv (Az opera útja, 1960), melyen muzsikusnemzedékek nőttek fel, s Pozsonyban szlovák nyelven is megjelent.
A Zeneműkiadó Vállalatnál időközben volt lektor, szerkesztő, főszerkesztő, 1961-től már ő volt a kiadó zeneirodalmi vezetője. 1966-ban, Tardos Béla igazgató halála után Újhelyi Szilárd, a kiadói főigazgató egyenesen Eősze Lászlót kérte fel a Zeneműkiadó igazgatói posztjának betöltésére. Ő azonban egy évi igazgatói munka után maga helyett a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat londoni rezidensét, Sarlós Lászlót javasolta a tisztségre. Művészeti vezetőként valójában Eősze László vezette a kiadót, melyben a nyugati minták alapján – a kiadói szerzői jogi érdekeltség bevonásával – egyedülálló modellt dolgozott ki a zeneművek élő megszólaltatására, köztük a magyar kortárs zene nemzetközi terjesztésére. A kiadónak minden fontos országban volt helyi képviselete. De Eősze Lászlónak volt az érdeme és ötlete az Új Liszt Összkiadás életre hívása és kiadói tudományos műhelyként való megalkotása is, melyet elsőként Liszt Ferenc zongoraműveinek tudományos-kritikai közreadásával 1970-ben indított el a kasseli Bärenreiter Verlag bevonásával. Vezetése alatt a két főmunkatárs, Mező Imre és Sulyok Imre zeneszerzők, zenetudósok közreműködésének köszönhetően Liszt Ferenc szóló zongoraműveiből 18 kötet, e kötetekben 322 Liszt-mű jelent meg. A kiadó irodalmi vezetőjeként több mint félezer zenetudományi, zenepedagógiai, zenei népművelő könyv kiadását kezdeményezte.
Zenetudományi munkásságát – a kiadóból történő 1987-es nyugalomba vonulásáig – mindvégig magánkutatóként bontakoztatta ki. Diákéveinek Liszt-örökségéhez az olasz államtól kapott tudományos ösztöndíjak vezették vissza. 34 olasz magán- és közgyűjtemény Liszt-szempontú átvizsgálásával, 1980-ban megjelent 119 római Liszt-dokumentum című alapvető könyvével Eősze László önmagában is jelentős opusszal járult hozzá a hazai Liszt-kutatás történetéhez. Kandidátusi fokozatát A századforduló eszmei áramlatainak hatása Kodály zeneszerzői egyéniségének kibontakozására című disszertációjával 1988-ban szerezte meg. Tudományos életműve gerincét a Kodály Zoltánról szóló hét forrásértékű magyar, többes kiadásaival és fordításaival együtt 25 könyve, mintegy 75 tanulmánya alkotja.
Ezekhez csatlakozik, a Kodály Zoltán hazai és nemzetközi reputációját szolgáló társaságokban, alapítványokban végzett nagy fontosságú közéleti munkája.
1975-től 1995-ig volt a 35 ország tagságát tömörítő Nemzetközi Kodály Társaság ügyvezető titkára, valamint a társaság lapjának, a Bulletinnek a főszerkesztője.
1973-tól alapító tagja volt a Magyar Liszt Társaságnak, majd ifjabb Bartók Bélával együtt 1991-től 2006-ig a társaság társelnöke, 2008-ig elnökségi tagja volt.
A Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben önéletrajzi könyvet jelentetett meg Eősze László: INTERMEZZO – Élet- és korrajzféle címmel.
2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesült „hét évtizedes zenetörténészi munkásságáért, elsősorban Liszt Ferenc és Kodály Zoltán életművét feltáró kutatásaiért, több mint három évtizedes zeneműkiadói tevékenységéért, a zenetudományban kiemelkedő színvonalú könyveiért és esszéiért".
Mintegy hét évtizedes folyamatos és magas színvonalú zenetudományi munkáját számos egyéb kitüntetéssel jutalmazták. 1976-ban a legjobb lemezkísérő tanulmány kategóriájában Los Angelesben Grammy-díjat kapott, 1979-ben Erkel Ferenc-, 1998-ban Kodály Zoltán-díjjal ismerték el.
További kitüntetései: Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2003), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Nagydíja (2003), Szabolcsi Bence-díj (2009), Széchenyi-díj (2013), Magyar Örökség díj (2013), Az MMA Művészeti Írói Díja (2016).



Dr. Eősze László, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjának hamvasztás utáni búcsúztatását 2020. szeptember 30-án 10.00 órakor a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában tartják evangélikus szertartás szerint.

Szőnyiné Szerző Katalin: Liszt Ferenc és Kodály Zoltán örökében (Eősze László nekrológja)
17 अगस्त, 2020  |  eősze lászló gyászhír