Juhász Zoltán

Ősforrások

Juhász Zoltán egy gyimesi lassú magyaros megtalálásáról, mívesen faragott pásztorfurulyáról és arról a tapasztalatáról, hogy a magyar társadalom kisközösségek formájában is újraépíti önmagát
 
A Prima Primissima díj idei jelöltjei között találjuk Juhász Zoltán népzenész, népzenekutatót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, aki a Kárpát-medencében fellelhető hagyományos furulya- és dudajáték nyomába eredt közel fél évszázaddal ezelőtt. A Zeneakadémián és az Óbudai Népzenei Iskolában tanít, számítógépes eurázsiai összehasonlító elemzéseit számos nemzetközi és hazai publikációban ismertette. Vallja, hogy a flow-élmény, amely a természet működtetésében résztvevő embernek jut – és talán jár is – megnyilvánul a zenélésben.
15 नवंबर, 2023

Akinek a képzelet az igazi nyelve…

„Komoly jelet, és nagy feladatot kaptunk, hogy legbelül, magunkkal kezdjünk valamit" – összegzi a járvány eddigi tanulságait Petrás Mária. A Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja az utóbbi, pandémiás hónapokban is művészi tervein dolgozott. Legutóbb az online térbe költözött Héttorony Fesztiválon lépett fel, adventi kiállítására pedig festmények születtek. (Kurucz Éva interjúja.)

16 दिसंबर, 2020

Virtuális koncerttermek

Nemzetközileg elismert művészek és zenekarok előadásait hallgathatja meg a közönség a Filharmónia Magyarország virtuális koncerttermében. Az intézmény jelezte, hogy a jelenlegi járványhelyzet miatt a koncerttermek ugyan zárva tartanak egy időre, azonban a Filharmónia Magyarország közönsége előtt nyitva áll a lehetőség, hogy ingyen, online tekinthesse meg az előadásokat. A szervezők december 9-én Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertjét Veszprémből (tekerőn közreműködik Szerényi Béla), pénteken, december 11-én pedig az Óbudai Danubia Zenekar és annak partnereként fellépő világhírű Olga Kern zongoraművész játékát a pécsi Kodály Központból közvetítik. További koncertekről a cikkben...

9 दिसंबर, 2020

Hangszerművészet a Kárpát-medencében

virtuális hangszerkiállítás zenei vonatkozású ipar- és képzőművészeti alkotásokkal, portréfilmek hangszerész mesterekről a Magyar Hangszermíves Céh rendezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával

A virtuális programban 12 dokumentumfilm (mesterek portréi, műhelyek és hangszerek bemutatásai) és 8 internetes fotókiállítás (fotómontázsok zenei aláfestéssel és szöveges ismertetőkkel a kiállításra szánt hangszerekről és képzőművészeti alkotásokról) kerülnek publikálásra 2020. november 30-ától heti rendszerességgel a Magyar Hangszermíves Céh YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán, valamint a Magyar Művészeti Akadémia honlapján és közösségi oldalain, továbbá a résztvevő szakmai szervezetek online felületein.

30 नवंबर, 2020

Halmos Béla-emlékkoncert a Hagyományok Házában

Összemuzsikálni a nemzetet címmel szervez emlékkoncertet Halmos Béla, a sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja tiszteletére a Hagyományok Háza szeptember 19-én. Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása idén júniusban ünnepelte volna 74. születésnapját. A jubileumi hangverseny a járványhelyzet miatt elmaradt júniusban, helyette szeptember 19-én 19 órától tartanak emlékkoncertet a prímás tiszteletére a Hagyományok Házában. Az est keretében kerülnek átadásra a Halmos Béla-díjak is.

15 सितंबर, 2020

Népzenei fotók Halmos Béla hagyatékából

Több száz népzenei fotó vált elérhetővé Halmos Béla népzenész, népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja hagyatékából a Hagyományok Háza Médiatár weboldalán. Az érdeklődők belepillanthatnak többek között a Sebő és a Kalamajka együttes életébe, a folklórgyűjtések és a nyári népzenei táborok eseményeibe.

24 अगस्त, 2020
पहला पिच्छला