Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
19 अक्‍तूबर, 2020

Elhunyt Bogdán László író, költő

Életének 73. évében augusztus 10-én elhunyt Bogdán László, József Attila-díjas Sepsiszentgyörgyön élő erdélyi magyar író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Széles látókörű gondolkodóként, rendkívül sokoldalú érdeklődésű értelmiségiként a háromszéki kultúrélet meghatározó személyiségei közé tartozott. Bogdán Lászlót az MMA saját halottjának tekinti. • A Magyar Művészeti Akadémia nevében Vargha Mihály búcsúztatta a néhai akadémikust, akit Nagyboldogasszony napján Sepsiszentgyörgyön helyeztek örök nyugalomra.

10 अगस्त, 2020

80 éves lenne Bella István költő

2020. augusztus 7-én lett volna 80 éves Bella István Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja. Sárkeresztúron a róla elnevezett művelődési házban emlékeztek a költőre augusztus 6-án Bakonyi István irodalomtörténész előadásával, Csengey Márton, a Fehérvári Versünnep döntőse és Cserta Gábor zenész közreműködésével. Bella István digitalizált művei a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) oldalán olvashatók.

7 अगस्त, 2020

Megérteni az irodalmat

Az MMA Kiadó gondozásában jelent meg Nyilasy Balázs könyve. Az irodalomtörténész, kritikus, egyetemi docens művében két tanulmány kap helyet. Az elsőben a Teóriát vizsgálja. A huszadik század végén uralkodó embertudományi, irodalomtudományi paradigma hatását tanulmányozza és eltűnődik: miért vált a magyar irodalomtudomány – mint oly sok más irodalomtudomány is – a konform áldozatává, amikor kritika nélkül átvette a teoretizmus vagy a posztstrukturalizmus állításait. A második fejezet az európai és magyar szóművészet válságkifejező magatartásáról értekezik. Nyilasy számára az igazán értékes művek nem a programról, hanem a problémáról és annak megoldásáról szólnak. Kizárja mind a kommunizmus korában megszületett önhitt tanulmányokat, mint a posztmodern semmibe vezető eszméit. Szerencsére a szerzőnek vannak megoldási javaslatai.

3 अगस्त, 2020

Rege a tűzről és jácintról

Nagy Lászlóra emlékeztek Iszkázon

Koszorúzással és zenés versszínházi előadással emlékezett Nagy Lászlóra születésének 95. évfordulója alkalmából a költő szülőházánál Iszkáz Önkormányzata és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány július 11-én. Az életmű tisztelői ebből az alkalomból részesei lehetettek egy kivételes, zenés versszínházi előadásnak is.

14 जुलाई, 2020

Kivezetés a szépirodalomból

Gróh Gáspár legújabb munkája Szabó Dezsőről szól. A Pethő Sándor-díjas irodalomtörténész, kritikus, esszé- és közíró, aki 2019-ben elnyerte az MMA Művészeti Írói Díját nem akármilyen feladatra vállalkozott. A 20. század egyik legkülönösebb közembere, Szabó Dezső és az irodalom kapcsolatát vizsgálja. A monográfiában Gróh nem akarja feltárni sem Szabó Dezső írói, sem közírói munkásságát, inkább arra kíváncsi: milyen a viszonya egy „nem-író" írónak az irodalomhoz, az írókhoz. Szellemi utazás ez a múlt század magyar közéletében, ahol feltűnnek a korszak nagyjai: Ady, Babits, József Attila és természetesen Szabó Dezső is. A könyvet az MMA Kiadó adta ki.

10 जुलाई, 2020
पहला पिच्छला