Az Otello premierjével ünnepel Kassa

Nagy Viktor Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának tagja rendezi Giuseppe Verdi négyfelvonásos operáját a Kassai Állami Színházban. A premierre 2019. február 22-én Kassára látogat Karol Kevický operaigazgató meghívására a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György és főtitkára, dr. Kucsera Tamás Gergely. A produkció szlovák–magyar együttműködésben valósul meg a Kassai Állami Színház történelmi épületében. A jelmezek megtervezése Rátkai Erzsébet iparművész, színházi látvány-, díszlet- és jelmeztervező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának munkáját dicséri.
A féltékenység pusztító erejéről szóló drámát 40 év után tűzik műsorra. Otello szerepére a 40 éves rimaszombati Tóbisz Titusz operaénekest kérték fel, aki a címszerepről elmondta: Otello egy érett férfi, aki sokat küzdött, raboskodott, felküzdötte magát a ranglétrán és egy elfogadott idegenné vált – ez részben az ő személyes helyzetére is igaz, lévén magyar ajkúként él szlovák vagy cseh közegben. Karol Kevický operaigazgató fontosnak tartotta, hogy dupla szereposztással is meg tudták oldani a darab előadását, mégis a Tóbisz Titusz által megformált Otello az operaigazgató és a meghívott rendező koncepciója szerint is az igazi telitalálat. Nagy Viktornak ez az első rendezése Kassán. A rendező különleges karakternek tartja Tóbiszt és a közös munka során örömmel látta, hogy az operaénekes milyen hatásosan formálta magára Otello szerepét. A dráma másik két főszereplőjét, a Jágót alakító Marián Lukáčot (egykor tanára) és a Desdemónát alakító Lucie Kašpárkovát (csehországi operaénekesnő) baráti szálak fűzik Tóbisz Tituszhoz.
A kassai színházépületben 1833. február 15-én tartották az első ősbemutatót, a magyar nemzeti drámát, Katona József Bánk bánját. A színház jelenlegi épületét (egykori Magyar Nemzeti Színház) pedig 120 éve adták át, 1899. szeptember 28-án. Láng Adolf tervei alapján épült eklektikus és neobarokk stílusban. Ezért a jubileumért és a magyar–szlovák együttműködés terén is nagy jelentőségű az esti előadás. Az operaelőadás előtt az MMA elnöke és főtitkára informális fogadáson vesznek részt.

22 फ़रवरी, 2019  |  nagy viktor vashegyi györgy operabemutató rátkai erzsébet kassai színház