Sára Sándor / fotó: B. Müller Magda

Alapítványt hozott létre Sára Sándor

Alapítványt hozott létre Sára Sándor, a nemzet művésze, Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotói és kutatói tevékenységének segítésére. A Feldobott Kő Alapítvány alapító okiratát a művész szülővárosában, Turán írták alá, az alapítvány székhelyeként pedig az alkotó saját turai házát jelölte meg. Az alapítvány célja többek között ösztöndíj adományozása a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotó- és előadó-művészeti, népművészeti vagy ehhez kapcsolódó tudományos tevékenységének megsegítésére, a Galga mentéről készített művészeti és tudományos produktumainak támogatására.
Kovács Géza, a kuratórium elnöke az alapítvány nevét ismertetve emlékeztetett arra, hogy Sára Sándor 1969-ben készült Feldobott kő című, első saját rendezésű filmje önéletrajzi ihletésű, amelyben fiatalkori hányattatásai elevenednek meg. Édesapját internálták az 1950-es években, emiatt Sára Sándort nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, majd elment figuránsnak és mint fizikai munkás, már bekerülhetett a felsőoktatási intézménybe. Sára Sándor föl-földobott kő volt, aki a világhír csúcsán is visszajárt Turára, ahol mindig is otthon érezte magát – mutatott rá az MTI-nek eljuttatott közleményben. Az alapítvány feladatai közé tartozik majd a nemzeti filmkultúra ápolása és terjesztése is, a Magyar Művészeti Akadémiával és más szakmai szervezetekkel történő együttműködés. Az alapítvány működéséhez Sára Sándor az MMA rendes tagjaként számít a köztestület, valamint a helyi önkormányzatok, cégek támogatására is – tette hozzá.
Az alapítvány társalapítója Tura város önkormányzata, kuratóriumának tagjai Tura közéleti jelességei, valamint Pintér Judit filmkritikus, a Duna Televízió volt filmszerkesztője. A kuratórium elnöke a szintén turai születésű Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek igazgatója, Tura díszpolgára, az Európai Előadóművészeti Liga elnöke.
 
4 अप्रैल, 2018  |  sára sándor feldobott kő alapítvány