Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
21 फ़रवरी, 2024

Az Életreform és a művészetek kutatócsoport könyvbemutatója

A pandémia okozta kényszerű várakozás végének és a közös munka újrakezdésének megkoronázásaképp egy színvonalas és inspiráló eseménynek lehettek tanúi, akik ellátogattak 2022. április 6-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épületébe. Ekkor került sor arra a találkozásra, amelyen az MMA által támogatott Életreform és a művészetek projekt kutatóközössége és az érdeklődők három új izgalmas kötettel ismerkedhettek meg. Ezek a munkák az ELTE PPK Történeti, Elméleti és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport és az Elméleti-Történeti Doktori Program és a MMA, valamint a Műcsarnok közös „Rejtett történetek – Életreform, reformpedagógia és a művészetek" című kiállításának, illetve az azt megalapozó kutatás eredményeit foglalták össze.

7 अप्रैल, 2022

„Élőben, kéz a kézből tanultuk a zenét" – a 75 éves Sebő Ferenc az 50 éves táncházmozgalomról

Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a nemzet művésze, a táncházmozgalom egyik elindítója. Nemcsak ő ünnepelte nemrég hetvenötödik születésnapját, de fél évszázada annak, hogy 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri Könyvklubban megtartották az első budapesti táncházat, ami aztán egy szélessé terebélyesedő mozgalom kiindulópontjává vált. A Sebő Együttes 1972-ben a Fővárosi Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással összekötött össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek, ekkortól énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta. Ők voltak a hamarosan országos mozgalommá szerveződött táncház úttörői, Halmos Bélával a zenészeket is ők tanították. A kettős évforduló apropóján Sebő Ferenccel beszélgettünk.

1 मार्च, 2022

A táncházmozgalom Magyarországon és a határokon túl

Beszélgetések Sebő Ferenc vezetésével

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata 2022 tavaszán a Keddi kaleidoszkóp elnevezésű beszélgetéssorozatában fókuszál az 50 éves magyarországi táncházmozgalomra. A kerekasztal-beszélgetéseket március 1-én A hangszeres népzene feltámadása, április 12-én A magyar táncház kezdetei, míg május 24-én Határon túli táncházak címmel rendezik az MMA irodaházában Sebő Ferenc énekes, dalszerző, népzenekutató, az MMA levelező tagja, a nemzet művésze vezetésével. Az esteken vendég lesz többek között Jánosi András népzenész és Sebestyén Márta népdalénekes, mindketten az MMA tagjai.

24 फ़रवरी, 2022

Részaspektusok

A Magyar Művészeti Akadémia Kiadó jellemzően és inkább magyar szerzők műveinek megjelentetője, ám a 2019-ben útjára indított Pars pro toto könyvsorozat kifejezetten külhoni auktorok munkáit közli. A sorozat Roger Scruton klasszikusának fordításával indult, azóta pedig már kilenckötetesre bővült a – többek között – az egyetemi művészetfilozófia és esztétika oktatásban is nélkülözhetetlen merítés. Legutóbb Jan Patočka cseh filozófus, fenomenológus legfontosabbnak számító műve, a Platón és Európa, valamint a jelenleg Amerikában tanító, neves lengyel irodalomtörténész, Michał Paweł Markowski A kíváncsiság anatómiája című munkája látott nyomdai napvilágot. Mindkét munka első alkalommal jelenik meg magyar nyelven.

27 जनवरी, 2022

Kánonváltás

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának kétnapos konferenciája a kánonváltás témakörét járja körbe, a központi kérdése, hogy történt-e kánonváltás a '89-es politikai változást követően a magyar kultúrában, a különböző művészeti ágakban, vagy lényegében a késői Kádár-rendszer értékrendje és az azt biztosító hatalmi-intézményi rendszer öröklődött tovább? A konferencia élőben volt követhető, de továbbra is visszanézhető! A részletes program itt, a konferencia programfüzetében nézhető meg!

9 दिसंबर, 2021
पहला पिच्छला