Művészetelmélet
Hatalmas lehetőség a fiatal művészek számára
A 2023-2026. évi Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogram ünnepélyes megnyitóját szeptember 13-án tartották meg az MMA székháza, a Pesti Vigadó dísztermében. Az MMA idén tavasszal immár hatodik alkalommal hirdette meg három évre szóló művészeti ösztöndíját, azaz az ünnepségen a hatodik évfolyam ösztöndíjasai körében ünnepeltek.

Elbúcsúztatták a 2020–2023. évi MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasait
Szeptember 5-én rendezték meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2020–2023. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram záróünnepségét a Hild-villában, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) székházában. Az eseményen részt vett Kiss János, az MMA alelnöke, Richly Gábor, az MMA főtitkára, Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója, valamint az MMA akadémikusai, az ösztöndíjas szekciók vezetői, illetve a végzett ösztöndíjasok.
A népi építészet nem omladozó, avítt épületek sokasága
Egyedülálló építészeti konferenciát nyitottak meg Budapesten
2023. augusztus 27-én mintegy félszáz vendég jelenlétében zajlott le a Népi/vernakuláris építészet: a hagyományoktól a jövőig című nemzetközi konferencia ünnepélyes megnyitója Budapesten, a Walter Rózsi-villában.

Összeáll a kép
Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia új tagja Esztergom kisugárzásáról, családi szellemről és Pannónia fényéről mesélt
Több éves kényszerű szünet után befejeződhetnek az esztergomi Botticelli-freskók restaurálási munkálatai. Prokopp Mária művészettörténész szerint a reneszánsz falfestmény-együttes programja, az erkölcsön alapuló tudomány és életvitel ma is időszerű. Nemzetünk boldogulásának feltétele, hogy tudjuk, mi az Okosság, a Mértékletesség, az Erő és az Igazságosság, s ezen erényeket gyakoroljuk is.

Nemzetközi alkotótábor Szlovákiában
Első alkalommal szervezett nyári alkotótábort az MMA művészeti ösztöndíjasok bevonásával
Első alkalommal szervezett nemzetközi alkotótábort az MMA művészeti ösztöndíjasok bevonásával az Akadémia Miskolci Regionális Munkacsoportja a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézettel és a Rovás Alkotócsoporttal közösen augusztusban Debrődön (Szlovákiában).

„A zene olyan erőt jelent számomra, amitől nem szeretnék elválni"
Interjú Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténésszel
A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját 2023-ban Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténész, az MMA rendes tagja, a zenetudományok kandidátusa kapta. Az elismerés indoklása bámulatos nagyságú és tartalmú munkásságot igyekszik összefoglalni, melynek néhány részletéről beszélgetett a kultura.hu munkatársa a díjazottal.