Kápolna Devecserben – Az Újjászületés Emlékhelye

A vörösiszap-katasztrófa után épült devecseri új lakóparkban a tragédia második évfordulóján, 2012. október 4-én adják át a Makovecz Imre tervei alapján készült ökumenikus kápolnát.

Makovecz Imre Turi Atilla főépítésszel sétálgatott az újjáépülő házak feletti dombon 2011 nagypéntekén, amikor feltette a kérdést: „Hát a templom hol épül, fiacskám?" Ezután sokan összefogtak, és felépült a középpont, ami teljessé teszi a teret, s megnyitja a leglényegesebb dimenziót...

Turi Attila ismertetése alapján a harmincöt négyzetméteres szentély két részből áll: a kápolnatér egy hat méter átmérőjű, félgömb alakú, természetes palakővel fedett kupola, amely előtt 13 méter magas, aranytűben végződő, bejáratként is funkcionáló harangtorony áll, oldalain két szárnnyal. Az emlékkápolna – amely a mester utolsó terve alapján készült – különlegességének számít az épületet körülölelő, úgynevezett földdomb: függőleges falait kívülről földdel burkolják, tetején bevilágítókat helyeznek el. A kápolnában egyetlen kép lesz: Kun Éva képzőművész kerámia oltárképét a bejárattal szemközti falon helyezik el, ez egy tisztáson álló bárányt ábrázol, amely lábával egy vörös kígyó fejét tapossa.

A 35-40 ember befogadására alkalmas imahely megépítését 22 magyarországi erdőgazdaság vállalta magára és építészhallgatók segítették önkéntes munkájukkal. A devecseri lakónegyed a tavaly elhunyt világhírű magyar építész után a Makovecz-park nevet kapja.

October 3, 2012  |  makovecz imre devecser turi attila