Határtalan színjátszás: konferencia Zentán

Határtalan színjátszás címmel rendez konferenciát az amatőr színházakat tömörítő Magyar Szín-Játékos Szövetség 2013. január 18. és 20. között Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben.

 

A Magyar Szín-Játékos Szövetség (MSz-JSz), amely a Kárpát-medencében működő, magyar nyelven játszó amatőr színházak ernyőszervezete, valamint a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) közös konferenciája kapcsolódik a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényekhez és része az MSz-JSz hálózatépítési programjának. Mintegy hatvan résztvevő jelezte, hogy jelen lesz a konferencián: a magyarországi régiók képviselőin kívül Szlovákiából, Ukrajnából, a Szilágyságból és Erdélyből, valamint Szerbiából, Horvátországból és a szlovéniai Lendváról is érkeznek résztvevők a rendezvényre.

A program célja egy régiós hálózat létrehozása, amely segít abban, hogy az MSz-JSz elnöksége és tagsága szervezettebb módon és naprakészen értesülhessen a területen zajló folyamatokról, a megoldandó problémákról, projektekről. A színjátszók civil szervezete ehhez kereste és találta meg azokat a személyeket, közösségeket, intézményeket, amelyek a saját, helyi hatókörükön túl készen állnak arra is, hogy régiós rendezvények szervezői, házigazdái legyenek, adott esetben ajánlásokat tegyenek az ott bemutatott produkciók forgalmazására.

A zentai találkozót megelőzően négy „előkonferenciát" tartottak Vasváron, Csehimindszenten, Inárcson és Pápán. A mostani konferencia feladata, hogy a korábbi regionális megbeszélések felvetéseit összegezze, hogy találkozzanak egymással azok, akik a jövőben koordináló szerepet vállalnak régiójuk színjátszóinak, csoportjainak szakmai életében, közelebb hozzák a csoportokat egymáshoz és a más régiókban működő társulatokhoz.

Cél az is, hogy eszmecserére hívják a terület állami önkormányzati és kisebbségpolitikai felelőseit, az amatőr színjátszással hivatásból foglalkozókat határon innen és túl.

Program

Január 18., péntek:

14.00: Színjátszás határok nélkül. A Kárpát-medencei konferenciát megnyitja mgr. Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Megnyitó előadást tart Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke.

14.30–17.00: A konferencia első szakasza, magyarországi ismertetők

19.00: Szakmai látogatás Magyarkanizsára a Művészetek Házába, majd borkóstoló a Nagy–Sagmeister Borászat pincéjében.

Január 19., szombat:

10.00–13.00: A konferencia második szakasza: Kárpát-medencei ismertetők, a rezidensek beszámolói a térség színjátszós helyzetéről.

14.00–16.00: A konferencia harmadik szakasza: Kárpát-medencei ismertetők.

19.30: A Népszínház Magyar Társulata Tapasztalt asszony című előadásának megtekintése Szabadkán.

Január 20., vasárnap:

11.00: Összegző megbeszélés, a Magyar Szín-Játékos Szövetség zárszója.

 

A program a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

January 16, 2013