Dokumentumfilm Bánffy Miklósról

70 évvel ezelőtt, 1950. június 6-án hunyt el gróf Bánffy Miklós író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, 1921–22-ben a Bethlen-kormány külügyminisztere. Rá emlékezve az évfordulón, június 6-án az M5 csatornán, 20:55-kor mutatják be A SZELLEM ARISZTOKRATÁJA – 70 éve hunyt el Bánffy Miklós címmel – az MMA és az MMA Kiadó megbízásából a Geofilm megvalósításában – elkészült 37 perces dokumentumfilmet. A film forgatókönyvírója, rendezője Kucsera Tamás Gergely, MMA-főtitkár. A filmben megszólal Szász László irodalomtörténész, Kovács Dávid történész, Gróf Péter muzeológus, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, az MMA rendes tagja.

Nemcsak a magyar, az európai művelődéstörténetben is kevés olyan sokoldalú, rendkívül széles műveltségű alkotó személyiséget találunk, mint az 1873. december 30-án Kolozsvárott született gróf losonci Bánffy Miklós. Már életében is sok igazságtalan vélemény hangzott el róla, ám halála után vagy a teljes elhallgatás volt életművének sorsa, vagy ideológiáknak megfelelően hamisították értelmezését. Ahhoz, hogy megközelítőleg a jelentőségének megfelelően érthessük meg munkásságát, egyszerre, párhuzamosan kellene megismerkednünk rendkívüli személyiségével és mindazzal a sokféle tevékenységgel, amelyet magára vállalt. Író, színházi rendező, képzőművész, művészeti vezető és kulturális közéletszervező, politikus, de mindezek mellett társadalomtudományi igényességgel dolgozó szakíró és gazdálkodó is volt, és egyházában is szerepet vállalt világi vezetőként. Életműve órákon át témát adhatna a dokumentumfilmeknek. Most halálának 70. évfordulóján, valamivel több mint harminc percben tisztelgünk emléke előtt.

A Magyar Művészeti Akadémia egyébiránt még 2013 decemberében tartott emlékkonferenciát gróf Bánffy Miklós tiszteletére. Akkor történészek, irodalomtörténészek, színházi szakemberek mutatták be Bánffy életművének sokoldalúságát és elemezték szerepét, munkásságát. A kiadványban is megjelent tanulmányok itt elolvashatók.