Búcsú Fekete Györgytől

Prof. em. Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai első, majd tiszteletbeli elnökétől 2020. június 23-án, kedden 11:00 órakor vettek végső búcsút a Fiumei úti sírkertben (Budapest, Fiumei u. 16–18.) a református egyház szertartása szerint. Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze életének 88. évében, április 15-én hunyt el. Ravatalánál a pályatársak nevében Mezei Gábor belsőépítész búcsúzott, beszédet mondott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a család nevében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Búcsúztatását Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos vezette.

June 23, 2020

Újra látogatható a Magyar Művészeti Akadémia székháza, valamint a Műcsarnok is. A Pesti Vigadó a 2020. június 24. és 2020. augusztus 16. közötti időszakban 10 és 17 óra között várja a látogatóit! A Műcsarnok szerda, csütörtök, vasárnap 1018 óráig, péntek, szombat 1220 óráig tart nyitva, hétfőn és kedden a kiállítóterek zárva lesznek.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Az MMA Elnökségének közleménye

A Magyar Művészeti Akadémia Elnöksége üdvözli a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet következményeinek enyhítésére Magyarország Kormánya által bejelentett gazdasági, munkahelyvédelmi intézkedéseket, amelyek a kultúra területét is érintik. A várhatóan súlyos gondokkal megküzdő szektorokban, így a kulturális turizmusban és a kulturális szolgáltatások területén eddig bejelentett enyhítések – június 30-ig a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedik, a munkavállalók járulékát pedig jelentősen csökkentik, nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken – a köztestület megítélése szerint üdvözlendő kormányzati lépések, azok az egész kulturális – azon belül a művészeti – szférát segítik. Az MMA kész az intézkedési tervek és csomagok egyeztetésére, támogatására.

March 18, 2020

Állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából Kossuth-díjat és Széchenyi-díjat adományozott. Kossuth-díjat kapott Ács Margit, Kodolányi Gyula, Lovas Ilona és Skardelli György akadémikusunk, valamint Erdélyi Tibor, Kepenyes Pál és Sunyovszky Sylvia köztestületi tagunk. Berlász Melinda, akadémiánk tagja Széchenyi-díjban részesült. A díjazottak névsorát az ünnep alkalmából nyilvánosságra hozták, de a díjak átadását későbbre halasztják.

March 15, 2020

Az MMA Nemzetközi és Határon Túli Bizottságának kihelyezett ülése Komáromban

A Nemzetközi és Határon Túli Bizottság idei kihelyezett ülését 2020. március 6-án és 7-én Révkomáromban tartotta dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár részvételével. A két részből álló bizottsági ülés során az akadémikusok áttekintették az idei évben már megvalósult nemzetközi programokat, illetve a 2020-ra tervezett további rendezvényekhez fűztek javaslatokat, mindemellett a bizottsági tagok mandátumának kérdését is napirendre tűzték.

March 13, 2020

Gyászmisén búcsúztatták Tornai Józsefet

Gyászmise keretében vettek búcsút Tornai József Kossuth-díjas költőtől, írótól, műfordítótól, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjától 2020. február 27-én a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. A költőt Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Jánosi Zoltán irodalomtörténész búcsúztatta, földi maradványait Dunaharasztiban helyezik végső nyugalomra. Tornai József január 31-én, életének 93. évében hunyt el; az írót az MMA, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Írószövetség saját halottjának tekinti.

February 28, 2020
Primeiro Último
// ]]>