AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.
10 mai 2019

Művészet, média, marketing

Kollarik Tamás, Vidnyánszky Attila és Kucsera Tamás Gergely is felszólalt azon a konferencián, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete rendezett meg Művészet, média, marketing, avagy a műalkotás helye és méltósága a marketing korában címmel a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában 2019. április 1-jén. Az előadások mindenekelőtt a művészi alkotásokat mint termékeket vizsgálták napjaink fogyasztói társadalmának viszonylatában, továbbá arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon egy kulturális teljesítmény tekinthető-e olyan terméknek, amelyre vonatkoznak a hagyományos marketingelképzelések, vagy ezáltal megfosztjuk őket méltóságuktól.

2 avril 2019

Teremtő víziók – Szoborszékek – Az agyag költője

Iparművészek • tervezőművészek könyvbemutató

Ipar- és tervezőművészek sorozatcímmel új kötet­sorozatot indított 2018-ban az MMA Kiadó. Idén március idusáig három könyv: P. Benkő Ilona keramikus, Mezei Gábor belsőépítész és Németh János keramikus­művész életét és munkásságát feldolgozó kismonográfia jelent meg, utóbbi a nemzet művésze 85. születés­napjához időzítve. A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó 2019. március 26-án a Pesti Vigadóban tartott könyvbemutatóján Szenes István, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetője, Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, belsőépítész, és Árendás József grafikus­művész, a sorozat tervezője mutatta be a könyveket.

1 avril 2019

A „tájgyógyító"

Első ízben adták át a Mőcsényi Mihály-díjat

2019. március 15-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter állami kitüntetéseket adott át Áder János köztársasági elnök megbízásából. Ez alkalommal Mőcsényi Mihály-díjat adományozott dr. Herczeg Ágnes tájépítésznek, egyetemi docensnek, a táj és a helyi örökség iránti érzékenységgel, a részletek iránti kifinomultsággal végzett kiemelkedő tájépítészeti alkotói munkásságáért, közéleti és közösségszervező tevékenységéért, valamint szemléletformáló oktatói munkája elismeréseként. A díj névadójáról és a tájépítészet jelentőségéről Turi Attila építőművésszel, az MMA rendes tagjával, valamint a díjazottal is beszélgettünk.

28 mars 2019

Mozi a Vigadóban

AKADÉMIKUSPORTRÉK

Folytatódnak a vetítések a Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusportrék vetítéssorozatában, melyben a nézők olyan művészek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillantást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Az MMA megbízásából már több éve készülnek az 52 perces portréfilmek, ezeket a köztelevízió csatornáin is hétről hétre láthatják a nézők. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat szervezésében a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpad termébe is ellátogat egy-egy már bemutatott film. A vetítéseket beszélgetés követi a portréfilmek szereplőjével és készítőivel.

25 mars 2019
Premier Dernier
// ]]>