Bartók Törökországban

Török–magyar művészeti és tudományos nap – és egy török–magyar koncert

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata török–magyar művészeti és tudományos napot szervez az MMA székházába, a Pesti Vigadóba, ahol 2019. november 12-én (kedden) előadásokkal és zenei műsorral mutatják be a két kultúra közötti kapcsolódási pontokat, a népzenénkben megtalálható keleti ha­tá­sokat. A konferencia főszervezője Sipos János, az MMA levelező tagja, az esti zárókoncert a Gül Baba Örökség­védő Alapítvány együttműkődésével valósul meg.
18 octobre 2019
Kusztos Endre

Kusztos Endre elnöki különdíjat kapott

2013. január 8-án a Magyar Művészeti Akadémia elnöki különdíjban részesítette Kusztos Endrét, Szovátán élő grafikus, festőművészt. A díjat sokoldalú, elhivatott életpályájának elismeréseként Fekete György, MMA elnök nevében Szemadám György, a Képzőművészeti Tagozat vezetője adta át.

16 janvier 2013

Határtalan színjátszás: konferencia Zentán

Határtalan színjátszás címmel rendez konferenciát az amatőr színházakat tömörítő Magyar Szín-Játékos Szövetség 2013. január 18. és 20. között Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben.

16 janvier 2013

Simon Károly előadása – Az iparművészet mint érték

Az iparművészet, mint érték címmel rendeztek a Duna Palotában szakmai konferenciát 2013. január 10-én több hivatalos intézmény támogatásával. Az iparművészek eszmecseréjére a Fényünnep II. – Advent a Duna Palotában című karácsony előtt megnyílt kortárs magyar iparművészeti kiállítás és az ehhez kapcsolódó bemutató és vásár záróeseményeként került sor.

15 janvier 2013

A Pelikánmadár

Benedek Elek mesegyűjtése alapján

A magyar monda- és népmesekör egyik kincse elevenedik meg előttünk. Egy történet a csodás hangú pelikánmadár elvesztéséről, kereséséről és újra megtalálásáról, kinek éneke a földi boldogságot, a gondtalanságot és az örök ifjúságot ígéri. 

14 janvier 2013
Premier Dernier
// ]]>