Úttalan utakon Lajtha Lászlóval – emlékest a művész 100. születésnapján

Bartók és Kodály mellett viszonylag ritkán emlegetjük Lajtha László nevét. Pedig a sokoldalú zeneszerző, tanár és népzenekutató Bartókkal és Kodállyal együtt kezdte meg népzenegyűjtő tevékenységét az 1910-es években. Persze a mellőzöttségnek oka van. Kultúrdiplomataként kiterjedt kapcsolatai voltak Nyugaton, ezért, miután 1948-ban a londoni kiküldetés után hazatér a kommunista Magyarországra, a rendszer nem várja tárt karokkal. 

A hatalommal közismerten nem szimpatizált, de, nyugati elismertsége révén, amúgy is gyanússá vált. Tizennégy éven át hiába kérvényezte, hogy utazhasson, nem kapott útlevelet – csupán egyszer néhány napra –, még akkor sem engedélyezték az utazást számára, amikor 1955-ben a Francia Akadémia halhatatlanjai közé választotta. Műveit nem játszották, muzsikája nem felelt meg az akkori kultúrpolitika kívánalmainak, Lajthát „a nyugat-európai kozmopolitizmus és formalizmus" követőjének tartották. Mindeközben a határokon túl a 20. század legnagyobb szimfonistájaként emlegették. S bár 1962-től ismét kiengedték, halála véget vetett további terveinek, s itthon hallgatásba és feledésbe burkolták munkásságát.

Ennek ellenére a Népművelési Minisztérium 1951 nyarától anyagi támogatást nyújtott egy Lajtha által irányított, állandó népzenekutató munkacsoport létrehozásához és rendszeres foglalkoztatásához. 1953-tól haláláig fiatal munkatársaival, Erdélyi Zsuzsannával és Tóth Margittal járta fáradhatatlanul a Dunántúl vidékét, s folytatta rendkívüli jelentőségű munkáját a vokális és instrumentális történeti népzene kutatásában, lejegyzésében és rendszerezésében. A június 27-i Kecske utcai „szerda estén" akkori munkatársa Erdélyi Zsuzsanna tartotta a bevezetőt, aki nemcsak háznagyként, hanem az est rendezőjeként is üdvözölte a megjelenteket, s méltatta a zeneszerző munkásságát.
 
Ezután Székely János Zene című versét Bálint Márta, Magyar Örökség-díjas előadóművész adta elő.
 
Az emlékesten Solymosi Tari Emőke zenetörténész, Lajtha-kutató vetített képes előadására figyelhettek az Akadémia székházának vendégei. Az előadást többek közt dokumentumfotók, s egy a Hortobágy c. filmből való részlet is kísérte, amelynek zenéjét Lajtha szerezte.
 
Erdélyi Zsuzsanna személyes emlékeit idézte, valamint A kockás füzet – Úttalan utakon Lajtha Lászlóval  című kötetéről, továbbá a Századokon át paptalanul című kötetéről beszélt. Most A kockás füzet Solymosi Tari Emőke által írt Szerkesztői utószójából idézünk: „De valójában a »kockás füzet« sokkal több, mint Lajtha szavainak rögzítése. Épp azáltal, hogy Erdélyi Zsuzsanna a maga élményeit, tapasztalatait, érzéseit, gyakran keserveit is bejegyezte a naplóba, hogy nagy gonddal festette meg azt a környezetet, amelyben együtt dolgoztak és küszködtek, igazi tényfeltáró, oknyomozó riport született, ennek az újságírói műfajnak legnemesebb és leghasznosabb, mással nem pótolható fajtájából. A naplóíró szemén keresztül látjuk Lajtha Lászlót, a zeneszerzőt és népzenekutatót, a Francia Akadémia »halhatatlanját«, akit belső száműzetésre ítélt saját hazája egy tébolyodott világban. Megismerjük a Váci utcai házat, ahol élt, és a dunántúli falvakat, ahol hetvenéves kora táján is fáradhatatlanul gyűjtött történeti vokális és instrumentális népzenét, »krisztusi fényt árasztó énekeket«, egyszerre dacolva a természettel – széllel, sárral, hideggel – és egy ostoba ideológiával, amely azt szerette volna elérni, hogy az ember elfelejtse az Istent, és lemondjon az olyan szent emberi értékekről, mint a hit és a szabadság."
 
Az esten Ferencz Éva és Kobzos Kiss Tamás énekelt a Lajtha-gyűjtésből való népdalokat és siratóéneket.
27 juin 2012  |  lajtha lászló emlékest