Album Vidnyánszky Attila költői színházáról

Az igazgatói regnálásának idejét bemutató albumot A költői színház címmel jelenteti meg a debreceni teátrum.

A könyv a Vidnyánszky Attila Csokonai Színházbeli regnálása alatt megszületett előadásokat, törekvéseket mutatja be. "Ez a kötet nem csupán összegzése annak a hatalmas munkának, amit elvégeztünk, hanem köszönetnyilvánítás is. Ez az album az Önöké, tisztelt nézőink, akiknek köszönjük a kitartást, a figyelmet és a felénk sugárzott szeretetet. És a miénk, a debreceni Csokonai Színház egész társulatáé is ez a szép könyv, mert ebben a hét évadban ez volt a mi közös életünk" – ezekkel a szavakkal ajánlja az albumot Vidnyánszky Attila, a teátrum leköszönő igazgatója.

Az albumot április 4-én, délután négy órakor mutatja be Vajland Judit újságíró, Angi János és Turi Gábor a Horváth Árpád Stúdiószínházban.
 
A tartalomból:
Pátosz, nagyság, költőiség (Vidnyánszky Attila a Csokonai Színház hét évadjáról)
Szász Zsolt: Csokonai „fűszerszámozott theátruma" – Egészséges színházat akarok
Térbeli költészet – Vidnyánszky Attila és Rideg Zsófia a Halotti pompáról | Borbély Szilárd: Jegyzések és észrevételek a Halotti pompáról | Vidnyánszky Attila – Kozma András: Tér és idő keresztjére feszítve (Mesés férfiak szárnyakkal)
Előadásvilágok: Tosca | Liberté '56 | A sasfiók | Vihar.Opus.Posth | Úri muri | Oblom-off | Képzeletbeli operett | Fodrásznő | Turandot | A tüzes angyal | Scapin, a szemfényvesztő | Mária | Az ember tragédiája | Na'conxypanban hull a hó
A Csokonai Színház nemzetközi kapcsolatai: Király Nina, Kozma András, Kulcsár Edit, Rideg Zsófia
Novarina
A színész dicsőséges testerészletek Valère Novarina írásaiból, amelyek a debreceni Képzeletbeli operett kapcsán születtek
A tradíció mélye és új utak keresése - opera és zenés színház
Mispál Attila: Csokonai mozgókép 2006–2013
A társulat
Takarásban – Bócsi Krisztián fotóesszéje a Csokonai Színház kulisszák mögötti életéről
Évadok, premierek, szereposztások | A Csokonai Színházban 2006 és 2013 között bemutatott előadások színlapjai | Fesztiválok
A kötet tervezte: Kónya Ábel, szerkesztette: Kornya István.
 
(Forrás: csokonaiszinhaz.hu)

 

2 avril 2013  |  könyvbemutató vidnyánszky attila