Szurcsik József képzőművész, társkurátor

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.
27 mars 2020

Trianon utóélete a Stefánia Palotában

A Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központ és a Trianoni Szemle szerkesztőbizottsága rendezésében a Stefánia Galériában került sor Veszeli Lajos festőművész Trianon utóélete című grafikai kiállításának megnyitójára és a Trianoni Szemle folyóirat borítóterveinek bemutatására.

17 juin 2015

Csáki Róbert festőművész kapta a Koller-díjat

Csáki Róbert festőművész érdemelte ki az idei Koller-díjat, a tehetséges művészeket támogató elismerést június 9-én adták át a Pesti Vigadóban.
A díjátadón egyben kiállítás nyílt a művész munkáiból a Vigadó Galériában, a tárlat június 30-ig látogatható
.

10 juin 2015

Akadémikusok az Altamira Egyesületben

Akadémikusok az Altamira Egyesületben címmel nyílt kiállítás az egyesület MMA-tagjainak alkotásaiból 2015. június 4-én a Fővárosi Állat- és Növénykert területén található Holnemvolt Parkban, a Hullámvasút alatt található kiállítóteremben.

5 juin 2015

Bukta Imre kiállítása Brüsszelben

A Munkácsy-díjas képzőművész elmúlt tizenöt évben készült alkotásaiból – festményeiből, fotóiból, grafikáiból és installációiból – összeállított kiállítás nyílt kedd este (2015. június 2.) a brüsszeli Balassi Intézetben.

4 juin 2015

Olajos György grafikusművész kapta az MMA díját a Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton

A salgótarjáni Dornyay Béla múzeum 1979 óta rendezi meg a Tavaszi Tárlatot, s mára már nemcsak a helyi képzőművészet, hanem az ország kulturális életben is kiemelkedő eseménnyé vált.

1 juin 2015
Premier Dernier