Szurcsik József képzőművész, társkurátor

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.
27 mars 2020

A legfinomabb vonalak

Beszélgetés Kovács Tamásról Somogyi Győzővel


Kovács Tamás (1942–1999) grafikusművész emlékkiállítása még ezen a héten, 2016. január 10-ig tekinthető meg a Vigadó Galériában. A hazai grafika kiemelkedő tudású alkotójának tárlata a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata jóvoltából valósulhatott meg. Munkásságáról jó ismerőjét, Somogyi Győző képzőművészt, a Nemzet Művészét kérdeztük.

6 janvier 2016

Megnyílt Kovács Tamás emlékkiállítása a Vigadó Galériában

„Úgy rajzolt, ahogy más lélegzik"
 
Kovács Tamás (1942–1999) a honi grafika kiemelkedő egyénisége munkáiból nyílt tárlat, amely január 10-ig tekinthető meg a Vigadó Galériában.

11 décembre 2015

Másvilágkép

Samu Géza-emlékkiállítás a Vigadó Galériában

A Pesti Vigadóban 2016. februárig látogatható Samu Géza (1947–1990) szobrászművész Másvilágkép című kiállítása. A kiállítás kurátora P. Szabó Ernő művészettörténész, művészeti tanácsadója Kő Pál szobrászművész, Samu Géza személyes jó barátja. A kiállításra a Magyar Művészeti Akadémia katalógust adott ki, az Új Művészet folyóirat pedig 2015. decemberi számát a Samu Géza művészetéről szóló összeállításnak szentelte.

4 décembre 2015

Rendhagyó programokkal, jubileumi ajándékokkal várják a látogatókat a Műcsarnokba

Decemberben a tízezredik látogatót köszönthetik a Műcsarnokban, a Nicolas Schöffer kinetikus szobrait bemutató tárlaton – jelentette be Szegő György művészeti igazgató és Réz Ágnes kommunikációs vezető a múzeum téli programjait beharangozó sajtótájékoztatón. Ebből az alkalomból mutatták be a Művészeti aLap című háromhavonta megjelenő kiadványt.

2 décembre 2015

Harmónia

A MAOE KIÁLLÍTÁSA A SZENTENDREI MŰVÉSZETMALOMBAN

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2015-ben negyedszer rendez „szalon jellegű" tematikus kiállítást tagjai számára, ez alkalommal HARMÓNIA címmel. Az elmúlt években a jelentkezők száma fokozatosan növekedett. 2012-ben a Valóság és Illúzió című kiállítás 215 alkotó részvételével indult. 2013-ban a Négy Elem – Víz alatti tárlat alkalmával már 420 fő jelentkezett. 2014-ben a Labirintus című kiállításra 620-an küldték el alkotásaikat, s 2015-ben a Harmónia című kiállítás felhívására már 830 művész adta be munkáját.

1 décembre 2015
Premier Dernier