Aki nem múlt századi sémák szerint dönt a korszerűségről

Mágikus utazás Csáji Attila életmű-tárlatán
 
Villanások a múltból és jelenből címmel megnyílt Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas festőművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának több alkotói korszakát felölelő, rendhagyó tárlata a köztestület székházában, a Pesti Vigadóban. A folyamatosan kísérletező, a „képzőművészet forradalmára" -ként is emlegetett, hamarosan 85. életévébe lépő akadémikus kiállítása a számos nemzetközileg is (el)ismert ikonikus lézer- és neon fénymű mellett bemutatja a művész korai Jelrácsok sorozatát is.
14 mars 2024

Rómában az MMA Elfolyó idő című kiállítása

2020. szeptember 10-én nyílik meg a Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő című kortárs képzőművészeti kiállítása a Római Magyar Akadémián. A tárlat 2019-ben, a nyugati határnyitás harmincéves évfordulójára készült, először Passauban, majd Stuttgartban és Berlinben is bemutatták a „30 éve szabadon" emlékév programsorozataihoz kapcsolódóan. A válogatásban az MMA akadémikus tagjai a művészet nyelvén idézik meg a történelmi eseményt. A mostani kiállítást Kudar Gábor igazgató és Terdik Sebestyén kulturális referens mellett a kurátor, Sulyok Miklós művészettörténész akadémikus nyitja meg, utóbbi a járványügyi helyzetre való tekintettel online módon kapcsolódik be. A tárlat, melyhez olasz–angol nyelvű katalógus is készült, október 8-ig lesz látható.

9 septembre 2020

Most… itt

Lajta Gábor festőművésszel beszélgettünk

Kétségtelenül nem egyszerű vagy könnyű feladat a hátráltató tényezők ellenére is: összeszólítani egy kiállítási anyagot. S a kihívás még inkább jelentős, ha az nem egy alkalmi tárlat, hanem a kiállítási vetésforgó szerint ötévente sorra kerülő bemutatkozása a magyar képzőművészetnek. Most éppen a másodiknál tartunk. Hogyan látta, élte meg Lajta Gábor a 2020-as – részben rendhagyó – nemzeti szalont?

4 septembre 2020

Kő Pál Trianon-emlékműve

Heves megyei és székely falvak összefogásával avattak Trianon-emlékművet Kompolton 2020. augusztus 27-én. Kő Pál szobrászművész, néhai nemzet művésze – az MMA néhai tagja utolsó – és Halassy Csilla szobrászművész alkotását Kál, Kompolt, Kápolna és három székely testvértelepülés, Székelykál, Kápolnásfalu és Oklánd települések állíttatták. A kezdeményezést Besenyei András fogta össze, és sokan dolgoztak az emlékmű megvalósításán, a harangöntőktől a hangolókig.

28 août 2020

Anton Molnár kiállítása a Vigadó Galériában

Megnyílt Anton Molnár Franciaországban élő magyar festő tárlata Budapesten; az Egyszerre minden című kiállításon az érdeklődők megismerhetik a művész gyermekkori rajzait, diplomamunkáját, legújabb olajképeit, az ezredfordulót és a 21. század hangulatát idéző festményeit a Pesti Vigadóban. A perfekcionista hírében álló művész bármire képes festeni, egy újságra vagy egy kartonpapírra is. Munkáiból is látszik, hogy a legjobb értelemben vett kozmopolita ő, aki Franciaországban vált vérbeli festővé. Olyanná, aki nemcsak éli, hanem festi is az életet. Sajátos urbánus létezése átitatódik művészetével, élet és művészet nála egységben van. Fotórealizmus és barokkos gazdagság, pop art szemlélet, megannyi apró csalafintaság és rejtett üzenet jelenik meg a képein, amelyek csodálkozásra késztetnek minket.

28 août 2020

Kiállítás a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé rajzaiból

A 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé magyar munkáiból nyílt kiállítás tegnap a Pesti Vigadóban. A nagy hagyományú és nemzetközileg is a leggazdagabb, legrangosabbnak számító Pozsonyi Illusztrációs Biennálé (Biennal of Illustrators Bratislava, BIB) legutóbbi, 2019-ben 27. alkalommal megrendezett kiállítására Magyarországról tizenhárom illusztrátor kereken húsz könyv illusztrációjával nevezett. A kiállítás támogatói a budapesti Szlovák Intézet, a Pozsonyi Illusztrációs Biennálé (BIB) titkársága és a Magyar Művészeti Akadémia.

18 août 2020
Premier Dernier