Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Vásárhelyi Őszi Tárlat – 2016

Megnyílt Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítása, a 63. Vásárhelyi Őszi Tárlat az Alföldi Galériában, ahol százharminchárom művész mintegy kétszáz alkotását láthatja a közönség. A tárlat december 4-ig tekinthető meg, a kiemelt díjazottak kiállítása pedig a Tornyai János Múzeumban látható. Az idei fődíjat Kondor Attila grafikusművész kapta.
Kondor Attila grafikusművész kapta a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, melyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Almási István Hódmezővásárhely polgármestere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adott át a képzőművészeti seregszemle megnyitóján, a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Muladi Brigitta művészettörténész szerint képein a hangsúlyos "üres", színnel, köddel megtöltött képfelületek csak látszólagos üresjáratok, valójában e pillanatnyi csend felkészülés az aktivitásra.
A Tornyai-plakettel minden évben a tárlaton szereplő egy kiemelkedő művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg.
 
A tárlat megnyitóján összesen huszonhárom elismerést adtak át, köztük a Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, amellyel egy éven át havi százezer forint támogatás és a névadó leszármazottja által adományozott Rudnay-rézkarc is jár. A díjat Szvet Tamás képzőművész nyerte el.
Emellett a Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Papageorgiu Andrea festőművész részesült, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját pedig Király Gábor festőművész kapta.
A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adományozza az Endre Béláról, valamint a Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Földi Péter, az MMA rendes tagja, utóbbi nívódíjat Ámmer Gergő szobrászművész vehette át. A felsőoktatási intézmények festő szakának végzős hallgatói számára meghirdetett Fiatal Festők Nívódíjában Jagicza Patrícia Linda részesült.
Helyszín: Alföldi Galéria (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)
Megtekinthető december 4-ig, hétfő kivételével 10.00 és 17.00 óra között.
 
A programhoz kapcsolódóan a tavalyi tárlat kiemelt díjazottjainak kiállítása is látható a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Gaál József képzőművész Persona című tárlatával mutatkozik be, a Ritmus című kiállításon Mórocz István Rudnay Gyula-ösztöndíjas grafikusművész alkotásaival ismerkedhet meg a közönség, Bíró Botond Fiatal Festők Nívódíjával kitüntetett művész képei pedig az Elevenelemek című tárlatán láthatók.
Helyszín: Tornyai János Múzeum (6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18.)
 
Az elmúlt években kialakult hagyománynak megfelelően a budapesti Bartók 1 Galériában nyílt meg a díjazottak csoportos kiállítása, ahol az elismerést kapott alkotók egy-egy művet mutatnak be az október 23-ig látható kiállításon.
Helyszín: Bartók 1 Galéria (Budapest XI., Bartók Béla út 1.)

A rendezvény honlapja ezen a linken érhető el.
11 octobre 2016  |  fekete györgy kiállítás mma díj