Aknay János: Krisztus születése

Jézus élete – vándorkiállítás Aknay János, ef Zámbó István és Tábori Csaba festményeiből

Kortárs művészek, köztük Aknay Jánosnak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának Jézus életéről készült képeit mutatják be országos kiállítás keretében. A vándorkiállítás március 10-ig a szegedi Regionális Összművészeti Központban látogatható.
A legismertebb újszövetségi történeteket festette meg a három festőművész Matula Péter műgyűjtő, a kiállítás országos szervezőjének kérésére, a vándorkiállítás számos megyeszékhely után most Szegedre is megérkezett.
Matula Péter Svédországban élő magyar műgyűjtő 2001-ben kért fel hazai kortárs festőművészeket, hogy saját stílusukban örökítsenek meg 21 újtestamentumi történtet. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, azóta több neves tárlaton vett részt a gyűjtemény. A három festőművész alkotásain keresztül többek közt Jézus megkeresztelését, a Hegyi beszédet, az Utolsó vacsorát, a Golgotán történt eseményeket és Jézus feltámadását láthatjuk.

A Jézus élete című kiállítás összesen 71 alkotást vonultat fel. Az országos eseményt számtalan kísérőprogram egészíti ki, többek közt tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások változatos témákban. Szó esik majd például a kereszt ikonográfiájáról, Jézus és a politika vagy Jézus és a nők kapcsolatáról. A szegedi kiállításhoz kapcsolódva előadásokat tartanak a keresztény művészetről és a Bibliáról is. A kiállítássorozat más helyszíneihez hasonlóan itt is hirdetnek majd rajzpályázatot általános iskolások számára, a legjobb műveket pedig Budapesten mutatják be a három alkotó képeivel együtt.

Novotny Tihamér, művészeti író (Modem galéria, kiállításmegnyitó, Debrecen, 2012) a kiállítás kapcsán a következőket mondta:
"A Biblia pauperum és a Biblia picta hagyományát felelevenítő tárlat egy magánszemély, Matula Péter kezdeményezésére jött létre, aki három kortárs képzőművészt bízott meg azzal, hogy mindenféle megkötöttség nélkül, ki-ki a saját stílusa és formavilága szerint fesse meg az általa kiválasztott evangéliumi részleteket. Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba képi válaszai merőben eltérőek, ám pontosan ettől izgalmas ez a kiállítás!"
 
A Jézus életét bemutató műalkotásokban a hagyományos ikonográfiai sémák és a mai kifejezési mód együttesen jelennek meg. Az ars sacra – szent művészet – folyamatosan keresi a helyét, hiszen a 21. században nem lehet olyan formanyelven szólni az emberekhez, mint ezer évvel ezelőtt. Az ennek kapcsán felvetődő kérdésre, hogy a régi szakrális tartalom mily módon ötvözhető a kortárs művészet felfogásával, jó választ ad a Jézus élete című kiállítás – mondta el Kostyál László művészettörténész 2015. március 12-én, a zalaegerszegi kiállítás kapcsán.

A tárlat Szeged után Szolnokra, Egerbe, Gyulára és Hódmezővásárhelyre költözik majd.
11 février 2016  |  aknay jános