Katona Katalin (1948–2020) ▪ fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Katona Katalin ötvösművész

Hetvenharmadik életévében, 2020. december 26-án elhunyt Katona Katalin Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Számára az iparművészet, az alkotás a „belső út bejárása" volt, s egyben kifejezési forma, mely lehetőséget adott az Eget és a Földet összekötni, és műveiben megmutatni a világnak azt a teljességét, amit a régi korok művészeti alkotásai még közvetíteni tudtak. Katona Katalint a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Katona Katalin Ráckevén született 1948. január 3-án. Általános- és középiskolai tanulmányait Ráckevén folytatta, majd 1966-tól 1968-ig az Állami Pénzverő Szakmunkásképzőjébe járt Budapesten. 1968 és 1970 között az Állami Pénzverőnél cizellőrként dolgozott. 1970 és 1975 között a Magyar Iparművészeti Főiskolára járt, ahol Engelsz József, Pölöskei József és Illés Gyula voltak tanárai. Az ő irányításukkal ismerte meg azokat a mesterségbeli szabályokat, amelyeknek gyakorlásával önálló tárgyalkotó tevékenységet kezdhetett. Közvetlenül tanulmányainak befejezése után, 1976-ban a csehszlovákiai Jablonecben részt vett egy nemzetközi csoportos kiállításon.
Alkotói pályájának kezdetén főleg szelencéket, dobozokat, gyertyatartókat, íróasztalkészleteket készített. Az ezt követő időszakban napjainkig munkái közé kisplasztikák, reliefek, érmek, plasztikák sorolhatók. Ezek témája kezdetben az emberi érzelmek megjelenítése volt, majd később történelmi tárgyú alkotások születtek. A legutóbb létrejött plasztikákban a nagy kultúrákkal kapcsolatos gondolatait fogalmazta meg, keresve azt a harmóniát, amelyet az ember, a természet, a vallás és a tudás egysége adott azokban az időkben. Tárgyai főleg kiállításokra, és galériákon keresztüli forgalmazásra készültek. Pályája szerves részét képezik az épületekhez kötődő munkák: világítótestek, információs rendszerek, feliratok, korlátok, cégérek, reliefek, plasztikák tervezése és kivitelezése.
Az 1970-es, 1980-as évek fordulóján, az ötvösművészet történelmi műfajaihoz való formai kötődés alternatívái mellett, hiteltelen tartalmi megnyilatkozásokkal, funkcióbeli tisztázatlanságokkal vagy formakultúrabeli sablonok követésével is szembesülnie kellett pályája indulásakor egy iparművésznek. Katona Katalin ebben a társadalmi és szellemi közegben kereste személyes identitásának hiteles lehetőségeit úgy, hogy azzal valóságos közösségi szerepet is betölthessen.
Az 1980-as évek elejétől következetesen részt vett az ötvösművészek csoportos szakmai bemutatkozásain, valamint az országos iparművészeti és képzőművészeti tárlatokon. Ebben az évtizedben készült alkotásainak mindegyik csoportja egyértelmű reprezentációja annak, hogy a tárgyalkotást szervesen összekapcsolta a plasztikai kifejezés lehetőségével és művészi megnyilatkozásait a gyakorlati funkció kialakításánál erőteljesebben inspirálta a valóságértelmező szándék. A tárgyalkotásban a tervezés szabályai helyett az anyag – saját természete szerinti – törvényeit követte. Ezekkel együttműködve törte meg a fémnek – a tervezettséggel hangsúlyozott – feszességét, keménységét.
Az alkotói pálya 1990-es évekre eső szakaszában feltűnőek a beruházói munkák. Műfaji meghatározottságuk szerint a történelmi hagyományokhoz való kapcsolódás, a közösségi reprezentáció megújult lehetőségeit keresik a Farkasréti Temető ravatalozójában 1987-ben elhelyezett csillárok, a budapesti Thermal Hotel Aquincum 1990-ben készült fémmunkái és a bécsi Magyar Nagykövetség Angyalos címere, illetve a ráckevei Szent István patika cégére 1993-ból. A csillárok kivételével azonban ezeken is megfigyelhető, hogy a figurális plasztikai kifejezés igényével értelmezik újjá és teszik időszerűvé a klasszikus műfajokat.
1975-tól tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (korábban Művészeti Alap), 2012 és 2016 között annak elnökségi tagja. 1990-től tagja volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, ahol az Ötvösművész Szakosztály titkári teendőit is ellátta. 2012-ben csatlakozott a Magyar Művészeti Akadémiához, ahol haláláig az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat tagjaként tevékenykedett. Ő készítette a megújult és 2014-ben átadott Pesti Vigadó – a Magyar Művészeti Akadémia székháza – jelképes kulcsát.
Egyéni alkotásai mellett számos köztéri művet hozott létre, például: Csillárok – Farkasréti Temető ravatalozója, Budapest; fémmunkák, figurális plasztika – Thermal Hotel Aquincum, Budapest; Angyalos címer – Magyar Nagykövetség, Bécs; Relief – Magyar Nagykövetség, Ottawa; Kisplasztika – Magyar Nagykövetség, Pozsony; Plasztika az 1956-os forradalom emlékére – Regina Mundi Apátság, Érd. Művei megtalálhatóak közgyűjteményben (Iparművészeti Múzeum; Képtár, Ráckeve; Kecskeméti Képtár, Kecskemét; Liege városának gyűjteménye, Belgium; Bibliotheca Statale Trieszt, Olaszország). 1976-tól egyéni és csoportos kiállításokon vett részt idehaza és külföldön egyaránt.
Katona Katalin Ötvösművészeti Biennále elnevezéssel rendszeres közösségi bemutatkozást indított el, amelynek 1996–2004 között a ráckevei Savoyai-kastély adott otthont, 2007 óta pedig a Budapest II. kerületi Klebelsberg Kultúrkúria fogadja be.
Szellemi irányításával és a szervezési feladatok ellátásával koordinálta bemutatkozásait, például 2000-ben a Millenniumi Kortárs Ötvösművészeti Kiállítást a Vigadó Galériában, vagy a millenniumi tárlat Ipar-művészet című ötvösművészeti részlegét (Műcsarnok, 2001), valamint a kecskeméti Kortárs Ötvösművészet című kiállítást (Cifrapalota, 2002).
Emellett lehetőséget teremtett külföldi kiállításokra (például Római Magyar Akadémia, 2002; Bibliotheca Statale – Trieszt, 2006). Szakmailag koordinálta a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének szervezeti hátterével a kortárs ötvösművészetet külföldön bemutató kiállításokat (Magyar Intézet – Tallin, 2008; Szent János Galéria – Vilniusz, 2008).
Idehaza a szakma belső folyamatait feltáró, elemző kiállításokat szervezett, ezek:
- Szakrális ötvös remekek (Gödöllői Galéria, 2003);
- Ékszertől a plasztikáig (Iparművészeti Múzeum, 2003);
- Az ötvösművészet pompája az építészetben (Erdős Renée Ház, 2004);
- Ezüst, bronz, vas (Szent Mihály kápolna, Budai Vár, 2005);
- Vastól az ezüstig I. (Jászberény, Orosz Kulturális Központ, Budapest, 2011);
- Vastól az ezüstig II. (Barabás Villa, 2012);
- A kortárs ötvösművészet helyzete napjainkban (Barabás Villa, 2012);
- Az ötvösművészet az építészet társművészete (Klebelsberg Kultúrkúria, 2013).
Kezdeményezte és szakmailag koordinálta a II. világháború után felsőfokú képzésben részesült első ötvösművész generáció életműveinek művészettörténeti kutatáson alapuló feltárását, ennek eredményeit összegző tárlatok megrendezését és katalógusok kiadását.
2016-ban Az ezüsttől a vasig, illetve Hiperrealisták címmel magyar ipar- és képzőművészek alkotásaiból nyílt csoportos tárlat a Római Magyar Akadémián, ahol Katona Katalin is, aki nemcsak kiállítóként, hanem kurátorként is részt vett az ötvösművészeti kiállításon.
Pályája során elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Millenniumi Nagydíj (2002), a Ferenczy Noémi-díjat (2001), és 2013-ban a IX. Ötvösművészeti Biennálé MMA-díját kapta meg.
A Magyar Művészeti Akadémia 2018-ban készített portréfilmet Katona Katalinról Katona Katalin ötvösművész – A teljesség felé címmel (rendezte: Tomcsányi Vilmos).

28 décembre 2020  |  katona katalin gyászhír