Medveczky Ádám vezényli a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarát 2017-ben a Pesti Vigadóban

Augusztusban ismét megalakul a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara

A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar egy alkalmi együttes, melynek megalakulása a hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé, 2018-ban pedig a nemzeti összetartozás napjának ünnepi eseményeként adhatott hangversenyt az Országházban. A legalább 85%-ban határon túli, Erdélyből, Vajdaságból és reméljük, hamarosan már a Felvidékről is érkező zenészekből álló zenekar 2019 augusztusában alakul meg ismét.
29. heinäkuuta 2019

Fókuszban a cselló

November első felére kétrészes koncertsorozatot szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata, s különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik november 7-én és 14-én este ellátogattak az MMA székházába, a Pesti Vigadó Makovecz termébe. A magyar zeneszerzők és előadók szoros kapcsolatára épülő Fókuszban a cselló I–II. című koncerteken hazai alkotók csellóra írt műveit hallhatta a közönség.

15. marraskuuta 2018

Mini-Fesztivál 2018

A Magyar Zeneművészeti Társaság Mini-Fesztiválja bő három évtizede biztosít fórumot a magyar zeneszerzés több generációjának. Az évről évre ősbemutatókat és magyarországi bemutatókat felsorakoztató koncertsorozat kiváló lehetőség a kortárs komolyzene kedvelőinek, hogy megismerkedjenek a hazai zeneszerzés legfrissebb eredményeivel. Az MMA posztumusz tiszteleti tagja, Durkó Zsolt 31 évvel ezelőtt úgy érezte, hogy közéleti szerepet kell vállalnia a magyar zeneélet megújítása érdekében. 1987-ben megalapította a Magyar Zeneművészeti Társaságot, s a Társaság évente negyven-ötven hangversenyt rendezett Budapesten és vidéken, lehetőséget adva az új magyar művek bemutatására. Így Durkó nevéhez fűződik a kortárs zene rangos fórumaként működő Mini-Fesztivál létrehozása.

1. lokakuuta 2018

Jelentős német elismerést kapott az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus legújabb lemeze

Indul a Müpában a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar idei hangversenybérlete

Az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus legújabb lemezét, Rameau Naïs című operájának felvételét díjazták a német lemezkritikusok. Rameau Naïs című zenés drámájában (műfaji megjelölése: hősi pasztorál) a rangrejtve kóborló Neptunusz epekedik a világszép vízi nimfa, Naïs kegyeiért. „Az opera a békéért" alcímet viselő darabot (a prológ az 1748-as aacheni békének állít emléket) 2017 márciusában rögzítették a Müpában. A Vashegyi György karmester vezette Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus 2014-ben felvett Rameau: Les Fêtes de Polymnie albumával 2015-ben nyerte el először Német Hanglemezkritikusok Díját.

18. syyskuuta 2018

Zeneművészeit ünnepli a Magyar Művészeti Akadémia

2018. szeptember 17-én hétfőn 19.30 órától az MMA Zeneművészeti Tagozata kerek évfordulós akadémikusai tiszteletére ünnepi hangversenyt rendez a Pesti Vigadó Dísztermében, az MMA székházában. A különleges eseményről, a magyar nyelvű kórusmuzsika jelentőségéről, valamint a Zeneművészeti Tagozat programsorozatának közösségépítő kultúrmissziójáról Tóth Péter Erkel Ferenc-díjas és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas zeneszerzővel, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetőjével készült beszélgetés.

14. syyskuuta 2018

III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

Minden korábbinál több: hatvanegy versenyző részvételével kezdődött el a Zeneakadémián a meg­mé­rettetés döntője. Az énekversenyre 145 énekes jelentkezett négy földrész harmincnyolc országából – Perutól Japánon és Dél-Afrikán át Finnországig –, az előzsűri döntése alapján 94 jelentkező kapott meghívást az élő fordulókba. A verseny hétfőn sor­so­lással indult, délután pedig már a zsűri előtt mutatkozhat be a versenyre érkezett 61 fiatal éne­kes. A szombati döntőt a Bartók Rádió, a vasár­na­pi gálát az M5 egyenes adásban közvetíti. A támogatók közt ott van a Magyar Művészeti Akadémia is.

10. syyskuuta 2018
Ensimmäinen Viimeinen