Juhász Zoltán

Ősforrások

Juhász Zoltán egy gyimesi lassú magyaros megtalálásáról, mívesen faragott pásztorfurulyáról és arról a tapasztalatáról, hogy a magyar társadalom kisközösségek formájában is újraépíti önmagát
 
A Prima Primissima díj idei jelöltjei között találjuk Juhász Zoltán népzenész, népzenekutatót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, aki a Kárpát-medencében fellelhető hagyományos furulya- és dudajáték nyomába eredt közel fél évszázaddal ezelőtt. A Zeneakadémián és az Óbudai Népzenei Iskolában tanít, számítógépes eurázsiai összehasonlító elemzéseit számos nemzetközi és hazai publikációban ismertette. Vallja, hogy a flow-élmény, amely a természet működtetésében résztvevő embernek jut – és talán jár is – megnyilvánul a zenélésben.
15. marraskuuta 2023

Nemezből készült hímzett csodák

Hímeshátsziget – Hímzett nemezek címmel nyílt tárlat Kecskeméten

A kiállított alkotásokkal kapcsolatban a megnyitót követően Nagy Mari és Vidák István, a Népművészet Mesterei, a Magyar Művészet Akadémia rendes és köztestületi tagjai, a rendezvény házigazdái adtak tájékoztatást a jelenlévőknek. Az érdeklődők megismerhették a készítés folyamatának a hátterét és közelebbről is megcsodálhatták az alkotásokat.

12. heinäkuuta 2023

A magyar népi kultúra egységét és teljességét bemutatni

LélekFormák – II. Népművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
 
Július 16-ig látogatható a Nemzeti Szalonok második ciklusát záró kiállítás, amely az erős gyökerekből táplálkozó, növekedő, napjainkban is kivirágzó magyar művészetet kívánja bemutatni, és azt a szerves gondolkodásmódot, amely az alkotás örömén keresztül túlélni segít. 

29. kesäkuuta 2023

Kötetbe kerültek Andrásfalvy Bertalan gyűjtései

HETVEN ÉVE GYŰJTÖTT TYUKODI NÉPMESÉK JELENTEK MEG 

Közel hetven éven át lapultak papírra jegyezve, illetve hangszalagokon azok a mesék, amelyeket mostantól nemcsak elolvashatunk, hanem a több mint fél évszázados felvételekről meg is hallgathatunk. Tyukodi népmesék címmel jelenik meg az Andrásfalvy Bertalan és Kovács Ágnes által még 1955-56-ban gyűjtött anyag. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval, az MMA Népművészeti Tagozat tagjával Tóth Gábor beszélgetett a Tyukodi Népmesék kiadásáról. 

19. kesäkuuta 2023

Népe vándorló garabonciása

FELAVATTÁK ERDÉLYI ZSUZSANNA VÁROSLIGETI SZOBRÁT

Szimbolikus helyen látható május 25-étől Erdélyi Zsuzsanna szobra a Városligetben: a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza közötti árnyas, ligetes sétányon. A néprajzkutató, az MMA néhai tagja életművével ugyanis mindkét területen: a hazai néprajztudomány és a Kárpát-medence zenei hagyományainak a felkutatása terén egyaránt maradandót hozott létre.

5. kesäkuuta 2023

A mesterségről és a közösségről mesél Bereczky Csaba életmű-kiállítása

Bereczky Csaba 74 éves. Mondják, hogy a kor csak egy szám – ez az ő esetében is így van, hiszen egész eddigi életére jellemző aktivitását nem adta fel: éppen születése napján nyílt meg Keszthelyen az a kiállítás, amely bemutatja életművét, mind családi, mind társadalmi szövetbe ágyazottan. A kettős ünnep okán beszélgettünk vele a tárlatról és egész munkásságáról. 

25. toukokuuta 2023
Ensimmäinen Viimeinen