Szurcsik József képzőművész, társkurátor

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.
27. maaliskuuta 2020

Megjelent Ardai Ildikó monográfiája

A Ferenczy Noémi-díjas Ardai Ildikó textilművészetművész mintegy négy évtizednyi munkásságát összefoglaló, 160 oldalas monográfiát jelentetett meg a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának támogatásával.

9. joulukuuta 2013

Jékely Zoltán-est Visegrádon

„Jékely Zoltán kolozsvári évei levelezése és naplói tükrében" címmel tartott előadás Péterfy Sarolt Visegrádon. A Jékely-hagyatékból kiállítást is rendeztek, ahol Péterfy László Jékely szobra is megtekinthető.

8. joulukuuta 2013

Szabó Tamás kiállítása

Szabó Tamás Munkácsy-díjas festőművész legújabb kiállítása november 13-tól látható. A tárlatnak a Ráday utca 49-ben található Erlin Galéria ad otthont. 

15. marraskuuta 2013

RENESZÁNSZ – Gross Arnold kiállítása a Gellért Fürdő aulájában

Szent Márton napján nyílt meg Gross Arnold grafikus kiállítása a Gellért Fürdőben, Budapesten. A művész részletgazdag, egyedi technikával színezett rézkarcaival vált népszerűvé.

11. marraskuuta 2013
Kiállítás és animációsfilm-bemutató a Római Magyar Akadémián

Kiállítás és animációsfilm-bemutató a Római Magyar Akadémián

Az idő látképei / Time Sights / Vedute del tempo


Tegnap este a Magyar-Olasz Kulturális Évad részeként nyílt meg Az idő látképei / Time Sights / Vedute del Tempo című grafikai tárlat, amely három jeles akadémikusunk, Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz és Orosz István mintegy harminc grafikáját mutatja be.

8. marraskuuta 2013
Ensimmäinen Viimeinen