Szurcsik József képzőművész, társkurátor

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.
27. maaliskuuta 2020

Mega-kiállítás Szentendrén az MMA támogatásával

A Labirintus című kiállításon 628 művész, köztük képző-, ipar- és fotóművész mutatkozik be a szentendrei MűvészetMalom összes termében szeptember 7-től, vasárnaptól, október 10-ig. 

2. syyskuuta 2014

A restaurálás művészete

Budapesten először az Országos Széchényi Könyvtárban látható A restaurálás művészete című vándorkiállítás, amelyet augusztus 29-én nyitott meg Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a Budavári Palota F épületében.

1. syyskuuta 2014

Monográfia Péterfy Lászlóról

Az Erdélyi Művészek Leányfalun című rendezvényen mutatta be Banner Zoltán művészettörténész Péterfy László szobrász- és festőművészről szóló monográfiáját, amelyet a marosvásárhelyi Mentor Kiadó jelentetett meg az Erdélyi Magyar Képzőművészek sorozatában.

25. elokuuta 2014

Véssey Gábor festőművész kiállítása a Próféta Galériában

Véssey Gábor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja Száll a kakukk fészkére és az éjszaka képei címmel rendezi meg kiállítását a Próféta Galériában, Budapesten augusztus 25. és szeptember 5. között.

21. elokuuta 2014

M. Novák András 70kedik

A kaposvári születésű M. Novák András Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja augusztus 17-én ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból a budapesti lakhelyén, Rákoshegyen levő Erdős Renée Házban kiállítása nyílik augusztus 30-án, szombaton MNA 70KEDIK – Lé & tudat címmel. A tárlat október 17-ig lesz látható. 

19. elokuuta 2014
Ensimmäinen Viimeinen