Prutkay Péter: Töviskoszorú (részlet)

A tékozló fiú

Válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből


November 29-én nyílt meg a Pécsi Galériában a kecskeméti kortárs keresztény gyűjtemény eddigi legnagyobb kiállítása, melyen 94 művész 121 alkotását lehet megtekinteni ifj. Gyergyádesz László művészettörténész válogatásában.
Az elmúlt 14 év során a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményének fő tevékenységi és gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében zajlott. A két alappillér a 2002 óta megrendezett Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálék és a hozzájuk kapcsolódó gyűjteményfejlesztés.
Az 1000 év – magyar szentek című kiállítással kezdődött 2000-ben, majd 2002 és 2013 között a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále hat, színes katalógussal is kísért tárlatával folytatódott. Sokan kapták föl a biennálékra a fejüket, hiszen végre többen is észrevették, hogy a rendszerváltozás ellenére e terület még mindig a mesterséges ideológiai elfojtás következményeit nyögi.
Magyarországon a 90-es évekig a fiatalabb nemzedékek legjobbjai a keresztény ikonográfiával szinte nem is találkozhattak, legfeljebb egy lehetőleg minél távolabbra tolt művészeti hagyományként, művészettörténeti leckeként, tévesen sugallva azt sokuknak, hogy itt csupán egy végtelenül elavult, korszerűtlen, további alkotások létrehozására méltatlan területről van szó. A keresztény mitológia mélyebben gyökerezik Európa kultúrájában, gondolkozásmódjában, művészetének történetében és különösen az emberi lelkekben annál, hogy valaha is teljes egészében elveszítse a mindenkor érvényes aktualitását.
A kecskeméti múzeumban folyó munka, így a kiállítás is e tétel igazolására tett szerény kísérlet. A kecskeméti múzeum biennálékhoz kapcsolódó gyűjteményfejlesztése révén ma már mintegy 300 tétel körül van ez a speciális műtárgy együttes, mely jelenleg még egyedülállónak tekinthető a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban.
Műfajilag is igen változatos anyagról van szó (pl. textilművészet, festészet, üvegművészet, ötvösség, zománcművészet, grafika, szobrászat), melynek alkotói között a kortárs magyar képző- és iparművészet számos jelentős képviselője is megtalálható, köztük pécsi illetve baranyai alkotókkal is.

A tárlaton részt vevő művészek:

Ábrahám Rafael; Aknay János; Ardai Ildikó; Balanyi Károly; Ballonyi Pál Margit; Barnóth Zoltán; Bátai Sándor; Bohus Áron; Csete Ildikó; Csollák Mihály; Damó István; Darázs József; Dárday Nikolett; Dobesch Máté; Dobos Éva; Dréher János; Fabók Gyula; Gáll Ádám; Ganczaugh Miklós; Gérné Mezősi Aranka; Gonda Zoltán; Gyalai Béla; H. Barakonyi Klára; Harsay Ilona; Herczeg László, Hévizi Éva; Homoki Anikó; Jászberényi Matild; J. Móker Zsuzsa, Kalmár Pál; Kántor József; Károlyi András; Katona Katalin; Katona Szabó Erzsébet; Kecseti Gabriella; Kelemen Dénes Lehel; Kertészfi Ágnes; Kiss Márta; Koszta Zsófia; Kótai József; Kovács Ferenc; Kovács Géza; Kudász Ferenc; Kun Éva; Láng Eszter; Láng-Miticzky Katalin; Lieb Roland Ferenc; Madarászné Kathy Margit; Makkai Márta; Makrai Zsuzsa; Marosi Kata; Máté János; Matzon Ákos; Mazalin Natália; Mészáros Marianna; Móder Rezső; Morvay Ibolya; Nagy Lajos Imre; Olajos György; Olescher Tamás; Orient Enikő; Orosz István; Orosz Péter; Pájer Emília; Papp György; Petri Katalin; Pistyúr Imre; Prutkay Péter; Remsey Flóra; Ruczek Zsófia; Sándor Edit; Sándor József – Attila; Schéffer Anna; Simon, Blaise; Skoda Éva; Somogyi Győző; Stefániay Edit; Stefanovits Péter; Szakács Imre; Szekeres Erzsébet; Széles Judit; Szemadám György; Szemereki Teréz; Szilágyi Imre; Szlávics László, ifj.; Szűcs József; Tóth „Bogyó" István; Tóth Csaba; Vén Zoltán; Wagner János; Wellisch Tehel Judit; Zalubel István; Zsigmond Aranka; Zsolczai Balázs.

Megtekinthető: 2015. január 18-ig, naponta 10–17 óráig. Szünnap hétfő.
2. joulukuuta 2014  |  kiállítás