Hol van a te testvéred? címmel Ámos Imre és kortárs magyar művészek kiállítása Varsóban

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából Ámos Imre (1907–1944) festőművész huszonöt alkotásából, köztük a Szolnoki vázlatkönyvből és csaknem 40 kortárs magyar művész alkotásaiból június 23-án, hétfőn kiállítás nyílik Varsóban, a Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumában.
Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, a Varsói Magyar Kulturális Intézet és a varsói Emanuel Ringelbaum Zsidó Történeti Intézet együttműködésében megvalósuló kiállításon bemutatják többek között Aknay János, Bohus Zoltán, Márkus Anna (Anna Mark, aki 1956 óta Párizsban él), Nádler István, Fehér László, Konok Tamás, Haraszty István, Szűts Miklós, Vojnich Erzsébet, Pauer Gyula és Deim Pál munkáit, emellett levetítik Gothár Péter 1999-ben készült Akasztottak című rövidfilmjét, amely Böröcz András szobrász fából faragott 17 akasztott emberéről szól és a filmhez Dés László szerzett zenét.
Tizenegy kortárs író, költő erre az alkalomra készített szövege is olvasható lesz a tárlaton. Darvasi László, Juhász Ferenc, Krasznahorkai László, Lator László és Petőcz András verset írt. Kertész Imrétől, Parti Nagy Lajostól, és Ferdinandy Györgytől szöveg, Takács Zsuzsától esszé, Podmaniczky Szilárdtól levél olvasható. Závada Pál egy korabeli munkaszolgálatos levelezőlapjára írt mai szöveget. A képzőművészetet és az irodalmat Dés László szaxofon és klarinétjátéka, a Szent Efrém Férfikar, Fassang László orgonaművész és Vukán György zongoraművész muzsikája köti össze.
A varsói megnyitón Paweł Śpiewak, a Varsói Egyetem szociológiaprofesszora, történész, a Zsidó Történeti Intézet igazgatója és Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet köszöntőjét követően beszédet mond Galambos Ádám evangélikus teológus, a kiállítás kurátora, valamint az alkotások nyomán zenei emlékezést tart Dés László.
A korábban már Szentendrén, Budapesten, Pécsett, Dunaszerdahelyen és Berlinben is bemutatott kiállítás fővédnöke Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, védnökei Fabiny Tamás evangélikus püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.
A Lengyel Zsidóság Történeti Múzeuma ad helyet a magyar kiállításnak, egy olyan kulturális intézmény, amely az emlékezés és a párbeszéd helye, ahol a fiatal nemzedéket toleranciára nevelik. A múzeum alapkőletétele 2007-ben volt az egykori gettó helyén, a Gettó Hőseinek Emlékműve előtti téren. A csupa beton és üveg épületet, amely finn tervek alapján készült és új arculatot ad Varsónak, 2013. április 19., a varsói gettófelkelés 70. évfordulójára adták át. A múzeumtól 350 méterre található az egykori Umschlagplatz, ahonnan a hitleristák a varsói gettóból 300 ezer lengyel zsidót vonatszerelvényeken a treblinkai megsemmisítőtáborba hurcoltak. A lengyel zsidóság Európa egyik legnagyobb zsidó közössége volt a II. világháború előtt, mintegy 3,5 millió főt számlált. Túlnyomó többségük a soá áldozata lett.
A 4 ezer négyzetméter alapterületű múzeumban október 28-án állandó kiállítás nyílik a lengyel zsidóság ezeréves történetéből a középkortól napjainkig.


23. kesäkuuta 2014  |  kiállítás