Matricák 2012 Kisméretű Elektrográfiai Alkotások 4. Nemzetközi Kiállítása

Az elektronikus médiumok átalakítják a mindennapi érintkezéseket; hatással vannak a társadalom és a kultúra szinte minden területére. Az új eszközök új lehetőségeket és nyelveket teremtenek, ezzel eddig ismeretlen formát adva az emberi önkifejezésnek.

A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) 2013. február 4-én nyitotta meg a Matricák 2012 című nemzetközi zárókiállítást, ahol elektronikus képalkotással foglalkozó művészeket mutattak be. A megnyitón díjjal tüntették ki Stefanovits Pétert, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját is. Az elektrográfia szerepéről és a kiállítás koncepciójáról Haász Ágnest, a MET elnökét és a kiállítás főszervezőjét kérdeztük.

A médium az üzenet?

Nem feltétlenül, de kétségtelen, hogy Marshall McLuhan gondolata meghatározó az elektronikus médiumok segítségével létrehozott művészeti alkotásoknál. De nem arról van szó, hogy kizárólag a felhasznált technika jellegzetességeiről, sajátos esztétikai dimenzióinak kutatásáról szólna az elektrográfia, itt ennél többet próbálunk megragadni. Észre kell vennünk, hogy egy technológia által meghatározott korban élünk, így az erre való utalás nélkülözhetetlen, ha valaki kortárs problémákra szeretne reagálni. Az elektrográfiának fontos része a médium szerepének vizsgálata, ugyanakkor ezen keresztül tovább is lép; tükörképet tud adni a korunkról, a minket körülölelő komplex hatások viszonyairól.

Mennyire tudja befogadni ezt az irányt a képzőművészeti kánon?

Ez a művészeti koncepció összesen néhány évtizedes múltra tekint vissza. Mondhatjuk, hogy már túl van a gyermekkoron, de még mindig nagyon újszerűen hat. Ez sokszor okoz feszültségeket, mivel, mint minden új irányzatnak, az elektrográfiának is meg kell találnia a saját helyét a palettán. Ez egy gyakran konfrontatív folyamat; a régi fölfogások képviselői bírálják, kritizálják az új belépőt, aki emiatt rákényszerül arra, hogy kialakítsa saját arcélét. Így volt ez néhány évtizeddel korábban a fotóművészet esetében, és ez történt a közelmúltban az elektrográfiával is. Mára azonban kezd lecsillapodni a konfliktus.

Kialakult az a bizonyos arcél?

Igen, az elektrográfia egyre jobban képes önmaga definiálására, és ez maga után von egy sor szerencsés következményt. Elindul egyfajta párbeszéd, egy diskurzus, amiben a másfajta elkötelezettségű művészek is részt vesznek, ezzel fejlesztve a közös szálakat, kapcsolatokat. Társaságunknak van egy kezdeményezése, ami arra irányul, hogy létrehozzunk közös kiállításokat, megjelentessünk kiadványokat olyan művészekkel együttműködve, akik nem az elektrográfia területén alkotnak, de egyértelműen hatással volt rájuk a koncepció. Ilyen lépéseken keresztül közelednek egymáshoz a különböző felfogások.

Ez a célja a mostani tárlatnak is?

Ez a kiállítás inkább a saját területünkre összpontosít, de itt is megjelentek „fúziós" munkák. Ebben a válogatásban az az igazán érdekes, hogy megmutatja az elektrográfia rendkívüli sokszínűségét. Összesen 55 alkotó műveit állítottuk ki, ebből 22-en külföldi művészek; Indiától Ukrajnáig számos nemzet képviselője vesz részt a tárlaton. Az alkotások ennek megfelelően nagyon változatosak, a klasszikus nyomatoktól a kinetikus műveken keresztül a kristálytömbbe lézerrel vágott grafikai formákig, számtalan formáját mutatjuk be az elektrográfiai művészetnek.

Stefanovits Péter munkái hogy kapcsolódnak ebbe az összeállításba?

Ő a hazai elektrográfia egyik „nagy mestere". Több alkalommal is részt vett már a kiállításainkon, a munkássága a műfaj magyarországi történetének egyik alapköve. A most bemutatott alkotásaival nagyon összetett témát dolgoz fel; ezek a képek értelmezhetőek egyfajta groteszk lakótelepi megváltási útmutatóként. Az előző korok „istennélkülisége" után újra témává teszi a hit szerepét, utakat, lehetőségeket kínál a napjainkban ismét feltámadt, hit iránti érzékenység megélésére. Stefanovits Péter jelentős hatású alkotó, a munkássága iránti tiszteletünk jeléül tűntettük ki a Magyar Elektrográfiai Társaság díszoklevelével.