Kettős születésnap

A Makovecz Szalonban április 25-én Török László fotóművész és Turányi Gábor építész – mindketten az MMA rendes tagjai – köszöntésére került sor a 70. születésnapjuk alkalmából.
Török László április 20-án, Turányi Gábor pedig április 22-én töltötte be hetvenedik életévét. A két alkotóról portréfilmrészleteket láthattak az egybegyűltek. A két háznagy Gulyás Gyula és Turi Attila volt. Turányi Gábor felidézte, hogy a hetvenes évek közepén végzett hazai építészgeneráció nagy reményekkel, de korlátozott lehetőségekkel indult el a pályán. Mestereiktől ugyan felbecsülhetetlen tudást kaptak, ám a magyar építészet helyzete számos gátat jelentett, ami például abban nyilvánult meg, hogy meg kellett küzdeni a tömegtermelés és a puszta funkcionalitás kényszerével. Török László többek közt arról beszélt – John Szarkowski fotótörténész felosztására hivatkozva –, hogy a fotóművészek lényegében két osztályba sorolhatók, a „tükrösökre" és az „ablakosokra", vagyis azokra, akik tükrözik a valóságot, és azokra, akik valami újat igyekeznek megmutatni a valóságból, és hogy ő ezen utóbbiak közé tartozik. Az est folyamán külön téma volt az az egykori bravúrja, hogy az MTI fotósaként 1973-ban a Család című képével elnyerte a World Press Photo nagydíját.
25. huhtikuuta 2018  |  turi attila gulyás gyula török lászló turányi gábor