Event - Left portrait image
Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Callmeyer Ferenc

Callmeyer Ferenc: Egy építésznek szerencsétlenség, ha túléli korát!

Akadémiai székfoglaló előadás – 2018. március 9.
A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban március 9-én pénteken 13.00 órától Callmeyer Ferenc Ybl Miklós-díjas és Prima díjas építőművész akadémiai székfoglaló előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Az MMA, valamint az építőművészeti szakma képviselőiből, pályatársakból és barátokból álló hallgatóságot dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkárának és Marosi Miklós Széchenyi-díjas, Ybl Miklós-díjas és Prima díjas építőművész, az MMA alelnökének, az elnökség képviselőjének jelenlétében levezető elnökként Turi Attila építőművész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője köszöntötte. Callmeyer Ferencet Sáros László György építőművész, fotográfus, az MMA rendes tagja laudálta, aki visszaemlékezett találkozásukra az akadémikus levelező taggá történt felkérése kapcsán. Laudációjában hangsúlyozta Callmeyer Ferenc sok évtizedes széleskörű építőművészi, szakmai közéleti tevékenységét, elévülhetetlen érdemeit a szakmai kamara megalapításában, amelynek első elnöke volt. Callmeyer Ferenc montázsszerűen tárta fel a hallgatóságnak több, mint fél évszázadot átölelő munkásságát. „Felvonások"-ra tagolt előadásában az építőművész szemszögéből látva komplexen elemezte és értékelte életének jelentős állomásait, az őt körülvevő szakmai és társadalmi közeget. Előadásában kiemelten szólt a 2002. évi, zsámbéki Milleniumi zászlóátadás eseményéről, amelynek kamarai elnökként volt részese és megosztotta tapasztalatait a Nemzeti Színház felépítésének és felavatásának folyamatairól is. Személyes hangú visszaemlékezése sajátos számvetésre is késztette egyben, amelyet fotókkal gazdagon illusztrált vetítés is kísért. A székfoglaló előadást kötetlen beszélgetés zárta.

Callmeyer Ferenc (Miskolc, 1928. április 3.)
Ybl Miklós-díj, Prima díj, Az Év Lakóháza, Építészeti Nívódíj
1947 és 1951 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara, 1953-ban a Magyar Építészek Szövetsége Mesteriskola hallgatója volt. Mesterei Bardon Alfréd, id. Janáky István és Weichinger Károly voltak. A diploma megszerzése után a MEZŐTERV-nél mint tervezőépítész helyezkedett el, majd 1955 és 1963 között az Ipari Épülettervező Vállalatnál (IPARTERV) osztályvezetői munkakört töltött be. 1963-tól 1965-ig a londoni Sheppard Robson and Partversnél dolgozott építészként, 1965-től a Tervezésfejlesztési és Építészeti Technikai Intézet főosztályvezetője volt. 1951-től meghívott előadó és gyakorlatvezető volt az Építészmérnöki Karon, 1984-től az angol nyelvű tagozaton c. egyetemi tanár. 1994-től az Építészmérnöki Kar Habilitációs Bizottságának tagja, 1990-től a Callmeyer és Tsa. Építésziroda tulajdonosa és igazgatója. Számos építészeti és urbanisztikai cikke jelent meg szak- és ismeretterjesztő lapokban. Tanulmányokat írt a napenergia építészeti hasznosításáról, könyvei jelentek meg a korszerű iskolaépítésről. Szakmai elismerésként kétszer, 1956-ban és 1993-ban is megkapta az Ybl-díjat. Három alkalommal, 1978-ban, 1980-ban és 1989-ben is elnyerte az Építészeti Nívódíjat, 1984-ben az Amerikai Egyesült Államok kormánya részesítette ösztöndíjában. 1986-ban övé volt az év lakóháza. 1952 óta a Magyar Építészek Szövetsége alapító tagja, 1986-1990 között alelnöke, az Alkotó Tanács elnöke. 1983-tól az Amerikai Építészek Intézetének tiszteletbeli tagja, 1989-től az Európai Nemzeti Mérnökszövetségek Egyesülete (FEANI) "Eurodiploma" minősítőbizottság tagja. 1993-tól részt vett a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság munkájában is. A BMGE Építészmérnöki Karán 2001-ben aranyoklevelet kapott, az Egyetem Szenátusa 2011-ben gyémántdiploma adományozásával ismerte el értékes tevékenységét.

Marosi Miklós, Turi Attila, Sáros László György, Callmeyer Ferenc