Több fényt!

Rokonszenves és hasznos gondolat, hogy az olyan tekintélyes, nagyobb műegyüttesek befogadására-bemutatására alkalmas kiállítóterek, mint amilyen a Műcsarnok: olykor, és mind gyakrabban megosztja termeit, s egyidejűleg több életmű megismertetésére tesz kísérletet. Különösen annak tekinthető az ilyen jellegű elképzelés, ha jobbára kevéssé ismert vagy elismert, már lezárt életműveket tesz szemlére a közelebbi vagy távolabbi múltból, ráadásul nem egyetlen kurátori koncepció szerint, hanem egyszerre több iránymutatást követve. Kiállításkritika a Műcsarnokban 2018. január 28-áig látogatható EGY/KOR | Különutak és kivonulás a konszolidáció idején kiállításhoz...
Egy kiállítási alkalom nyilván nem lehet jóvátétel, és kárpótlás még inkább nem, mivel nem igazítható újra az, ami visszahozhatatlan: az alkotás szabadsága, az élet művészet általi kiteljesítése, végbevitele annak, amire ki-ki tehetsége nyomán hivatott lehetett volna. Így marad a tisztelet, a főhajtás kifejezésének lehetősége egy példaértékű tárlat keretében.
A Műcsarnok EGY/KOR. Különutak és kivonulás a konszolidáció idején című tárlata egy korról, kultúrpolitikai praxisáról szól – Szeifert Judit katalógus-bevezetője ezt járja körül –, de ez másodlagos, noha lényeges. Mert fontosabb, hogy benne néhány elfeledett, netán korábbról alig megismerhető, vagy elismertségben véletlenül sem részesített képzőművészeti életmű jelenik meg. (Hogy a jelzett címnek melyik íze erősebb: az egy kor, mint konkrét időszakra, intervallumra, vagy az egykor, mint egy múltbéli eseményfolyamra való utalás – nehezen eldönthető a két szó közé ékelt perjel miatt. Épp attól ötletes a cím, mert a kettőt összemossa.)
Blaskó János és Gadányi Jenő, Jakobovits Miklós és Karátson Gábor minden mellőzöttség és partvonalra szorítás ellenére, így vagy úgy, valahogyan megtalálták helyüket a világban: Blaskó jelentős oktatói tevékenységet folytatott, Karátson Gábor íróként jelentkezett, Gadányi visszahúzódva dolgozott, Jakobovits Miklós muzeológusként, művészeti szervezőként tevékenykedett. Mindemellett, természetesen (?): nem adták fel festészeti elképzeléseik megvalósításának tervét. Mint az egyes kiállítási blokkok címei jelzik: Blaskó János egyensúlyt keresett egy folyton kibillenő világban, Gadányi képvilág kísérletekben világképet, Jakobovits Miklós groteszk és monokróm festményekben valamiféle anyagtalan titok nyomában járt, Karátson Gábort józanság és szenvedély, művészi technika és etika egymás társaként vezette útkeresésében.
Blaskó János és Gadányi Jenő, Jakobovits Miklós és Karátson Gábor nagyobb ívet befogó anyaga mellett a Félárnyékban címet viselő kiállítási blokkban szigetcsoportok jelennek meg. Jól elkülöníthető, karakteresen jellemezhető alkotói életművek kisebb-nagyobb egységei, amelyeket összefűz az időbeliség, az egy nemzedékhez való tartozás éppen úgy, mint a nehezen körvonalazható szemléleti közösség.
A talányosan összefoglaló kiállítási címmel (EGY/KOR) címében rivalizál a tárlat e harmadnyi terét betöltő műtárgycsoport. Szemadám György válogatásában olyan, félig-meddig elfeledett művészek életművei, illetve azok töredékei jelennek meg itt, akik számára nemhogy elismertség, de még az ismertség, a megismerhetőség lehetőségei is korlátozottak voltak. Noha… Az őserőt képviselő Bocz Gyula vagy a szilaj Csutoros Sándor, az intelligensen kívülálló Cerovszki Iván, az érzékeny Szeift Béla, a sztoikusan derűs Dombay Győző, a minden művészi megnyilvánulásában provokatív Lisziák Elek, a modellező Ócsai Károly – rendkívüli művészek voltak. Különböző temperamentumok lévén eltérő gondolati és képzőművészeti elképzelések igazgatták alkotótevékenységüket. Ami tehetségükön túl összekötötte őket, az a feltétlen művészetakarás, valamint az, hogy ennek következtében kényszerű életforma kísérletekbe sodródtak.
Ez utóbbi cím, Félárnyékban, akár találó lett volna a kiállítási anyag egészét illetően. Egységesen utalhatott volna arra, hogy a múlt század második felében, különösen 60-80-as éveiben számosan adódtak hasonló vagy akár jelentősebb kvalitást képviselő alkotók, mint akiket a korszak jó szele magasra emelt, díjazott és támogatott, biztosítva az alkotó ember legalapvetőbb elvárását, hogy viszonylagosan kiegyensúlyozott feltételek mellett létrehozhassa életművét. Többé vagy kevésbé: a Műcsarnokban jelenleg kiállító művészek számára nem adatott meg ez a sansz.
Az Egy/kor tárlat kiállítóinak alkotásai „félárnyékban" is olyanok, mintha mindig is fényben álltak volna – tekintettel kvalitásukra, formai és tartalmi radikalizmusukra, motívumvilágukra, amely számos követőre talált az utódnemzedékek körében. (E tanulság talán majd arra indíthatja azokat, akik a lehetőség, a megtehetőség birtokában állnak, hogy további elfeledett vagy félárnyékban rekedt életműveket szólítsanak fényre. Ha nem is túl sok, azért akadhat néhány erre érdemes.)
Noha „félárnyékban", most éppen abban részesültek az EGY/KOR tárlat alkotói, pontosabban más vagy jobb lehetőség híján alkotásaik, ami Goethe utolsó kívánalma volt: Mehr Licht! Hogy mire jutnak vele, így, utóbb? Ezt leginkább csak Goethe tudhatja, vagy talán ő sem. „Több fényt" már csak a tárlatlátogatónak remélhetünk, amikor találkozik e művekkel.
Balázs Sándor
 

Az EGY/KOR kiállítás a finisszázs héten számtalan programmal várja a látogatókat. A programokról a Műcsarnok oldalán lehet tájékozódni.