Megnyílt A Nagy Háború című kiállítás

A Nagy Háború 1914 – 2014 címmel emlékező kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti, Iparművészeti és Tervezőművészeti, valamint Képzőművészeti Tagozata által rendezett tárlat kortárs alkotóművészek szemével ábrázolja az első világháború tragikumát.
„Az emlékezetnek sok rétege van. A történészek és hadtörténészek szétszedik, és újra összerakják azokat. Van azonban egy tartomány, amely sokkal inkább a művészet terepe: ez az ember sorsa. Egyedül a művészet képes behatolni azokba a tartományokba, ahol csak illúziók nélkül, levetett saruval, meghajtott fejjel állhatunk meg mindannyian.  Erősen hiszem, hogy mindaz, amin Európa elveszett nemzedéke, a világháborús nemzedék átment, megtermi a maga gyümölcsét, ha emlékezünk és emlékeztetünk" – írta beszédében dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a kiállítás megnyitóján. Köszöntő szavait Kunszabó István, társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tolmácsolta a jelenlevőknek.

Professor emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke beszédében a háború pusztításaira értékteremtéssel válaszoló művészeinket méltatta. „Nem az örömnek, a vidámságnak, a kitárulkozásnak a kiállítása a mostani. Ez sok tekintetben a nemzet lelkifurdalása és valamilyen módon bélyeg Európa felett is, hiszen az 1914-es évet az 1939-es szörnyűséges év követte, aztán jött 1956. Mind a három kataklizmában Magyarország egyedül maradt" – utalt Fekete György a magyarság történelmi viszontagságaira. „Remekművek is vannak a kiállításon, melyek azért érdekesek, mert a fájdalomból születtek. Az az álmom, hogy ez a kiállítás egyben feldolgozása is legyen ennek a sok-sok fájdalomnak. Miután pedig elsírtuk szüleink, nagyszüleink pusztuló világát, mi egy épülő, kiteljesedő világba, a jogos örömöknek a világába induljunk el. Legyen ez a kiállítás szomorú hangvétele ellenére is előkészítése ennek az újjászületésnek és annak, hogy a kiállításnak a tartalma a magyar történelemben egyszer pozitívra fordulhasson" – zárta köszöntőjét.

„A történelem nem az enyészet őre. Ami elhullt, nem hull a semmibe, hanem sorsa és alakítója annak, ami rákövetkezik. Bennünk él, és szenvedélyeket táplál" – idézett Für Lajos művészettörténész a Magyar sors a Kárpát-medencében című könyvéből konferáló beszédében Juhász Judit, az est háziasszonya, aki szerint akár a kiállítás mottója is lehetne ez a megállapítás. A Magyar Művészeti Akadémia szóvivője Széles András citeraművész produkciója előtt Lajtha László frontélményeit elevenítette fel. A neves zeneszerző, népzenekutató 1915-ben az éjszakai bevetésre várva a következő sorokat írta mennyasszonyának: „Ím egy román honvéd tilinkózik. Hazai, ősi szomorúságú paraszti nótákat."
Széles András muzsikája után dr. Szakály Sándornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának történeti kitekintését hallgathatták meg az érdeklődök. A történész szerint a kiállító alkotók azt a világot jelenítik meg, amelyről annak idején csak keveset lehetett szólni. „A veszteségben, a legyőzöttségben is létezik a tisztesség, a hazaszeretet, az önmagunkhoz való ragaszkodás, és az értékeink megtartása. Ez a kiállítás számomra az értékek megtartását jelenti, ragaszkodást a hazához, függetlenül attól, hogy ma már csak egyharmada annak, mint amikor ez a háború elindult. Azoknak állít emléket ez a tárlat, akik életüket adták a hazáért akár az akkori orosz hómezőkön, akár Doberdó, Isonzó, adott esetben Szerbia, vagy Erdély harcmezején. Azt gondolom, egy kiállítás inspirálhat bennünket arra is, hogy átadjuk az elkövetkező generációknak azt az elkötelezettséget, hazaszeretet, aminek jellemeznie kell azt a közösséget, amelyik magyarnak mondja magát" –mondta beszédében dr. Szakály Sándor.

„Az első világháború korántsem ért véget a nyomok eltűntetésével" – utalt P. Szabó Ernő művészettörténész megnyitóbeszédében a második világháborúra. „A Kelet-európai országok tragédiája, majd az elhibázott rendszerváltozások sora jelzi, hogy az, ami 1914–1918 között történt máig érezteti a hatását. Ez a bemutató abban különbözik a más országokban létrejött tárlatoktól, hogy nem kutatói gyűjtőmunka eredményeként kerültek egymás mellé a műalkotások, hanem a kiállítók szándéka szerint. A kiállítás nem egyszerűen több évtizedes hiányt pótol, de a magyar művésztársadalom száz éves adósságából törleszt. A hetvenes évek óta foglalkozik a kiállítás témájával Somogyi Győző festő- és grafikusművész, aki egész munkásságával arra törekszik, hogy a szép és az igaz fogalmának azonosságára figyelmeztessen. A katona történetét idézi meg Véssey Gábor expresszív képpárja, a névtelen harcos auráját határolja körül az immár üres hadikórházi ágy felett Barabás Márton installációja. Különös átalakulási folyamatot figyelhetünk meg Szabó Tamás zászlófejein, Gaál József plasztikáinak roncsolt arcain, és Schrammel Imre lövéssel szétfröcsentett formáin. Aknay János munkáin megjelenik az elpusztult város, amelynek romja Jovián György számára a kondíció humán megfogalmazására ad alkalmat. Katona Szabó Erzsébet és Kelecsényi Csilla pedig a névtelen áldozatok üzeneteit továbbítja száz évvel eltűnésük után" – hangsúlyozta P. Szabó Ernő.

A kiállítás gondolata egyébként Prutkay Péter képzőművésztől, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjától származik – olvasható P. Szabó Ernő művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora megnyitóra szánt A Nagy Háború című írásában. A kurátortárs Prutkay Péter elképzelése volt az is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának tagjain kívül a kiállításra meghívást kapjanak a Film- és Fotóművészeti, valamint az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat azon tagjai is, valamint néhány olyan más alkotó is, akiknek érvényes mondandójuk van a témával kapcsolatban.

A Nagy Háború című kiállításhoz műtárgyfotókkal illusztrált, hetvenkét oldalas kísérő katalógus készült.
4. joulukuuta 2014