Mátis Rita: Kleopátra halála | 2006 | olaj, vászon 130×200 cm

Még két hétig látogatható a Nemzeti Szalon

2015. július 19-ig, vasárnapig látható az Itt és most – Képzőművészet. Nemzeti Szalon 2015 című kiállítás a Műcsarnokban. A tárlatot eddig már több mint húszezren tekintették meg.
A finisszázs heteiben az Itt és most Képzőművészet. Nemzeti Szalon közönségtalálkozót szervez kiállító művészekkel. Július 8-án 16.00-tól Apolkával (Erős Apolka), Bardon Barnával, Gergely Rékával, Majoros Áron Zsolttal és Kusovszky Beátával N. Mészáros Júlia, a kiállítás kurátora beszélget.
A kiállítás zárása előtt még egy hasonló eseményre kerül sor: július 19-én 17.00 órakor, a zárónapon, amikorra külföldön élő magyar művészeket: Bolygó Bálintot, Németh Jánost, Pézman Andreát és Imi Morát hívott meg a kurátor. Aznap 15.00 órától a közönségtalálkozót kurátori tárlatvezetés előzi meg.

Időpontok:
2015. július 8. szerda 16 óra
2015. július 19. vasárnap 15 és 17 óra



Megvan a húszezredik
A 20 000. látogató egy 2 fő részére szóló, 2 éjszakás szálláslehetőséget kapott a visegrádi Hotel Silvanusba. A szerencsés Nevelő Judit volt, aki párjával Kócza Leventével érkezett a kiállításra, hogy megünnepeljék friss diplomájukat. Judit művészettörténész, párja történész lett. A nyereményt Szegő György, a Műcsarnok igazgatója adta át.

6. heinäkuuta 2015  |  nemzeti szalon