Belsőépítészek napja

Megnyílt az Iparművészet a belsőépítészetben című tárlat a Pesti Vigadóban
Átadták „Az év belsőépítésze 201718" díjat, valamint az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának szakmai különdíját

 
2019-ben húszéves a magyar belsőépítész közösség szakmai elismerése, Az év belsőépítésze-díj. Ebből az alkalomból rendezett a Magyar Belsőépítész Egyesület a díjátadó köré szakmai konferenciát, valamint a díj történetére is visszatekintő tablókiállítást. „Az év belsőépítésze 201718" díjat Fülöp Krisztina vehette át a Pesti Vigadó Makovecz termében, amely a belsőépítészet helyzetét megvitató konferencia helyszínéül is szolgált szeptember 19-én. Emellett megnyílt a Belső terek mesterei összefoglaló című tárlat, ennek keretében a 20 éves „Az év belsőépítésze" díj és az Iparművészet a belsőépítészetben című önálló kiállítások. A tárlat megnyitóján szakmai különdíjat adtak át Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, műemléki restaurátor szakértőnek.
20. syyskuuta 2019

Négy elem

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Négy elem címmel kiállítást szervezett képzőművész tagjai számára. A szakmai zsűri által kiválasztott művekből rendezett kiállítás egy időben, négy helyszínen lesz látható: Budapesten az Olof Palme Házban, Szentendrén a Régi Művésztelep Galériájában, a Barcsay Múzeumban, valamint a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban. A megnyitó rendezvényen az MMA több szakmai díjának átadására is sor kerül.

2. lokakuuta 2013

Kiállítás és konferencia az ötvösművészet jegyében

A kortárs magyar ötvösművészet szakmatörténetében jeles nap 2013. szeptember 12-e. Ezen a napon nyílt meg a IX. Ötvösművészeti Biennálé és került megrendezésre Az ötvösművészet az építészet társművészete című konferencia. 

12. syyskuuta 2013

"Hogy fényt hozzon…"

Kilenc neves képzőművész szakrális témában készített festménye, szobra, gobelinje és komputergrafikája lesz látható azon a kiállításon, amely szeptember 10-én nyílt meg a budapesti Vízivárosi Galériában az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan. 

9. syyskuuta 2013

Schrammel Imre kerámia reliefjének átadása

A balassagyarmati Reménysugár Otthon – gyermek- és fogyatékos otthoni feladatokat ellátó, tartós bentlakást nyújtó intézmény – bejáratához 1977-ben épült kerámia relief Schrammel Imre iparművész alkotása.

6. syyskuuta 2013

Hager Ritta kiállítása a Forrás Galériában

2013. szeptember 5-én nyílt meg Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kiállítása a terézvárosi Forrás Galériában. A kiállítást dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke nyitotta meg. 

6. syyskuuta 2013
Ensimmäinen Viimeinen