Belsőépítészek napja

Megnyílt az Iparművészet a belsőépítészetben című tárlat a Pesti Vigadóban
Átadták „Az év belsőépítésze 201718" díjat, valamint az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának szakmai különdíját

 
2019-ben húszéves a magyar belsőépítész közösség szakmai elismerése, Az év belsőépítésze-díj. Ebből az alkalomból rendezett a Magyar Belsőépítész Egyesület a díjátadó köré szakmai konferenciát, valamint a díj történetére is visszatekintő tablókiállítást. „Az év belsőépítésze 201718" díjat Fülöp Krisztina vehette át a Pesti Vigadó Makovecz termében, amely a belsőépítészet helyzetét megvitató konferencia helyszínéül is szolgált szeptember 19-én. Emellett megnyílt a Belső terek mesterei összefoglaló című tárlat, ennek keretében a 20 éves „Az év belsőépítésze" díj és az Iparművészet a belsőépítészetben című önálló kiállítások. A tárlat megnyitóján szakmai különdíjat adtak át Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, műemléki restaurátor szakértőnek.
20. syyskuuta 2019

Fekete György: Aranykor

Fekete György famozaikjai, útirajzai, illusztrációk és kiállítási tervek láthatók azon a kiállításon, amely Aranykor címmel nyílt meg június 17-én a Hegyvidék Galériában. A tárlatot Dvorszky Hedvig művészettörténész nyitotta meg, köszöntő beszédet mondott Pokorni Zoltán polgármester.

18. kesäkuuta 2014

Az I. világháború kitörésére emlékező kiállítás Gödöllőn

Mű – Történetek – Az emlékezés éve 1914 – 2014 címmel csoportos képző- és iparművészeti kiállítás nyílik az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára június 14-én, szombaton a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben, a GIM-Házban.

13. kesäkuuta 2014

SCHRAMMEL

Schrammel Imre életmű-kiállításán beszélgettünk a művésszel munkásságának egymásból következő, gondolati-formai és anyaghasználati folyamatairól. A kiállítás még néhány hétig, június 29-ig tekinthető meg a Vigadóban.

Ezen a vigadóbeli kiállításomon tehát magam is jól követhetem a pályám során kezdettől fogva engem jellemző kísérletező kedv újra, meg újra felbukkant állomásait."

4. kesäkuuta 2014

Átadták a 2013-as „Az év belsőépítésze" díjat

A Laki Péter által 1998-ban alapított „Az év belsőépítésze" díj immár tizenhatodik alkalommal került átadásra június 3-án, kedden, melyhez az ünnepélyes keretet a Pesti Vigadó Díszterme biztosította.

3. kesäkuuta 2014

Elhunyt Polgár Rózsa

Május 22-én, életének 78. évében elhunyt Polgár Rózsa Kossuth-díjas kárpitművész, a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

22. toukokuuta 2014
Ensimmäinen Viimeinen