« Takaisin

2016. május 18. – július 3. – Szunyoghy András kiállítása

2016. május 18. – július 3. – Szunyoghy András kiállítása

Szunyoghy András grafikus, képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Ezen a kiállításon ízelítőt ad grafikusművészi, sokszorosító grafikai, bélyegtervezői munkásságából, anatómiai és tanulmányrajzaiból, könyveiből.
Helyszín: Vigadó Galéria V. emelet
A hetvenedik évembe léptem, és ilyenkor szokás visszatekinteni az elmúlt évekre, és valamiféle számadást csinálni egy kiállítás képében.

A múlt bővelkedett örömben, bánatban, sikerben, kudarcban. Alapjában véve az életet és embereket szerető optimistának tartom magamat, és a borút is derűvel igyekszem megélni. Az elmúlt hetven év alatt tanultam nagyemlőspreparálást, elvégeztem a Képzőművészeti Főiskolát, megtanultam a klasszikus rézmetszést. Terveztem bélyegeket, sőt egy alkalommal az év bélyegtervezője is lettem. Rajzoltam könyveket, szám szerint tizennégyet, amik az állatok – és az ember anatómiájával meg rajztanítással foglalkoznak. Van olyan könyvem, amit 21 nyelvre fordítottak le. Volt kiállításom a Magyar Nemzeti Galériában, és Firenzében a Medici Palotában. Tanítottam a Kisképzőben, meg az Iparművészeti Egyetemen. Szeretek utazni, sokfelé jártam a világban, sok szépet láttam, amiből sok emlék beépült a munkásságomba. Vannak terveim, amiket, ha a jó Isten engedi, szeretnék megvalósítani.

Szunyoghy András

m e g h í v ó