Körülöttünk. Nemzeti Szalon 2017.
Iparművészet és Tervezőművészet.
2017. április 22. – augusztus 13.

Műcsarnok

Körülöttünk. Nemzeti Szalon 2017. Iparművészet és Tervezőművészet

Körülöttünk: Iparművészeti és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban

Nyolc formatervezési szakterület elmúlt tíz évben elért eredményeit tekinti át Körülöttünk címmel 2017. április 22-től a Magyar Művészeti Akadémia intézményében, a Műcsarnokban az ipar- és tervezőművészeti nemzeti szalon. A szalon ötéves vetésforgójának negyedik állomásához érkezett: az építészet, a képző-, majd a fotóművészet után az ipar- és tervezőművészet mutatja be sokféle arcát – mondta el a kiállítás megnyitóján Fekete György, az MMA elnöke.
A kiállítási anyag káprázatos, a rendezés pedig méltó hozzá – méltatta a tárlatot az április 21-i megnyitón az MMA vezetője, aki szerint a bemutatott tárgyak is rámutatnak: sem az egyediség, sem a tömegszerűség nem előre leosztott rang. [Fekete György megnyitón elhangzott beszédének leirata teljes egészében itt olvasható.]
Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: az a páratlan műfaji, technikai és szellemi gazdagság, amelyet a nemzeti szalon felvonultat, bizonyíték arra, hogy a kézműves technológiákon alapuló kreativitás az elektronika és a robotika korában is kulcsszerepet kap.
Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács tiszteletbeli elnöke kiemelte: a kurátorok csaknem 400 alkotót kértek fel a részvételre; többek között a kerámia-, az üveg-, a textil- és a járműtervezés, a grafika, a multimédia és az animáció remekei, bélyegek, plakátok, művészkönyvek, elektromos autók, neves hajó- és repülőgépgyártók friss modelljei bizonyítják a magyar tervezők kreativitását a tárlaton.
Sára Ernő és Scherer József kurátorok, az MMA rendes tagjai, a kiállítás sajtóbejárásán emlékeztettek arra, hogy a hazai ipar- és tervezőművészetnek tizenhat éve nem volt alkalma hasonlóan átfogó bemutatkozásra.
A tárlat célja, hogy a mai embert körülvevő tárgyi világ a maga teljességében jelenjen meg – közölték, hozzátéve: a fogkefétől a vonatokon át a gobelinig hatalmas műfaji változatosságban vonulnak fel a kiállítás tárgyai.
A kurátorok elmondása szerint a válogatás kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra: a legújabb nemzedék képviselői az apszis mellett külön teremben mutatkozhatnak be, míg velük szemben a műfajteremtő mesterekre emlékeznek a szervezők.
A középső terekben az ember mikrokörnyezetének tárgyai – bútorok, használati és evőeszközök, lakásdíszek –, majd a közösségi terekbe szánt ruhák, ékszerek, plakátok, bútorok, táskák, fotókon pedig belsőépítészeti megoldások tűnnek fel.
Az apszis a közterek és a közlekedés világát tárja a látogató elé többek között autókon, robogókon, képeken, maketteken és egy vitorlás hajón keresztül, míg az oldalsó termekben a speciális területek, például a könyv- és a bélyegtervezés, az animáció, a film vagy a sport, illetve a szakralitás világa tűnik fel, de az augusztus 13-ig látható tárlat külön termet szentel a letűnt korok tervezőművészete megőrzési lehetőségeinek is.
Körülöttünk" – számos jellemző és rokonértelmű szó után, anyagbegyűjtés és válogatás közben jutottunk el a kiállítás főcíméhez. A mindennapok művészete, a kikerülhetetlen design" – fűzhetjük hozzá magyarázatként, egyes esetekben akár alcím gyanánt. Pontos a cím is, az alcím is, hiszen olyan művészeti alkotásokról van szó, melyekkel együtt élünk, mindennapi életünk velejárói, használjuk őket, környezetünk komfortosságát képezik. Úgy is mondhatjuk, hogy észrevétlenek, természetesnek vesszük, hozzászoktunk a jelenlétükhöz.
  Pedig ezek a tárgyak nem maguktól jönnek létre, számos felhasználói és esztétikai szempontot figyelembe vevő, körültekintő, professzionális tervezőmunka eredményei. Az otthoni, utcai, alkalmi öltözékünk, a reggeli kávénk csészéjének kézbe simuló formája, melyet kortyolgatás közben automatikus mozdulattal leteszünk a dohányzóasztalra, hogy lapozzunk egyet az újságban. Átfutjuk a főcímeket, közben tudat alatti pótcselekvésként megnézzük okostelefonunk képernyőjét. A kényelmes fotel, az olvasásához télidőben fényt adó lámpa, lábunk alatt a melegérzetet keltő szőnyeg, szemüvegünk formája, és még hosszan sorolhatnánk. Mindez reggeli ébredésünk után, a lakásunkban, „körülöttünk": nem is órák, hanem percek időtartama alatt.                  
  Készülődünk. Kávés- vagy teáscsészénket betesszük a mosogató medencéjébe vagy a mosogatógépbe. A gardrób ajtaját kinyitva, öltözéket váltunk, cipőt húzunk, kabátot veszünk, nyúlunk a táskánk, szükség esetén az ernyőnk után és elindulunk. Az utcán folytatódnak a megszokott találkozások. Elsétálunk a különböző programokat hirdető plakátok mellett, átsietünk a megállóba, ahol várjuk, hogy megérkezzen a busz vagy villamos. Citylight posterek hívják fel figyelmünket erre-arra, miközben sokszínű autók suhannak el végtelen mennyiségben mellettünk, kerékpárok, robogók. Zaj van. Észrevesszük, hogy a szemközti üzlet portálja megváltozott, az üzlet más portékát kínál.
  Ha a föld alatt folytatjuk utunkat, átgondolt irányítórendszerek segítenek az eligazodásban. Egy pillantás alatt értelmezzük a piktogrammokat, és az irányt jelző nyilakra bízva magunkat fordulunk jobbra, vagy balra. A felsorolás végtelen lehetne a nap végéig: a munkahelyen, a délutáni vagy esti programjaink közben „kikerülhetetlenül" szembesülünk a tervezőművészet produkcióival.
  A kiállításon nyolc ipar- és tervezőművészeti szakterület utóbbi tíz évében született ötleteiből és megvalósult alkotásaiból válogattunk. Valójában ezek a szakterületek a kiállítás egyes termeiben önmagukban is szétnyílnak, sokszorozódnak, mint a fa, melynek egy törzse van, de ágainak száma váltakozó mennyiségű és az idő múltával bőségesen gyarapodik. A bemutatott művészeti területek közös gyökere az oktatás, törzse a tervezés. Örömteli a tehetségek nagy száma minden egyes területen. A beadott, begyűjtött anyag gazdag és sokszínű. Bemutatására lehetséges rendezőelvként kínálkozott, hogy a felhasználás gyakorlati szempontjai felől közelítsük meg a műfajok kavalkádját.
  Hogyan élünk együtt ezekkel a tervezett és megalkotott tárgyakkal a lakásunk intim terében, az éttermek, színházak, kulturális, szakrális, a nagy forgalmú közlekedési csomópontok adta belső közösségi terekben? A munkahelyen, az utcákon, a külső tereken – közlekedve vagy pihenve –, szabadidőnkben, séta, kirándulás vagy sportolás közben? Hogyan érezzük magunkat a folyamatosan alakuló környezetünkben, hogyan változik a komfortérzetünk? Mert minden állandó változásban van. Ami tegnapelőtt nyugatról hazahozott élményünk volt a települések rendezettségéről, azt ma itt nálunk fotózzák soha nem látott számban a külföldről érkező turisták. Rendeződő városkép, pihenésre és sportolásra alkalmas közösségi terek utcabútorokkal berendezve, okosan kitalált szabadtéri sporteszközökkel felszerelve. A megállókban a kilátást és a fényt nem fojtó építmények védenek az esőtől, kerékpárutak hálózzák be a várost és a vidéket. A kerékpár gyors változása egymagában is szépen példázza a robbanásszerű szemléletbeli és technológiai fejlődést. A bemutatott tíz év anyagában ez a nagyléptékű változás érzékelhető: ahogyan az is, hogy kik és hányan gondolkoznak, dolgoznak számunkra észrevétlenül azért, hogy köz- és ünnepnapjaink konfortosabbak legyenek. Ezeket a felhasználási területeket a Műcsarnok belső architektúrájához igazodva igyekeztünk érzékeltetni és megtölteni tartalommal. Együtt forog, kapcsolódik minden, mindennel összefüggésben – ahogy a valóságban. A sok ezer éves technikák a futurisztikus jövőtervekkel összeölelkezve, hiszen azok is, ezek is életünk részei, és egybeolvadnak majd a nem is túl távoli jövőben. A Craft és Design terméketlen vitája helyett egymás mellett élésüket tudomásul véve, egymásra hatásuk milyenségét és lehetőségét kerestük.
A mindennapi forgatagból a Szalon kiállításán két terület kiválik. Az egyik azokat a mestereket és nagy hatású művészkollégákat mutatja be, kiknek tanári, művészi és emberi hatása meghatározó volt egy-egy műfaj fejlődésére visszatekintve. A nagy elődöket, a mestereket. Az Iparművészeti és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon tiszteletét és megbecsülését fejezi ki ezzel a megemlékezéssel előttük.
A másik speciális terület, de okvetlenül ide tartozónak éreztük: az értékmentés. Az itt látható példák az iparművészet tárgykörére korlátozódnak. Érzékeltetni és láttatni szeretnénk azt a rendkívüli és szerteágazó ismereteket, szaktudást igénylő tevékenységet, melynek elsajátításával ritka és megismételhetetlen műremekeket óvnak meg a hozzáértők. Roncsolt, tetszhalott állapotukból újraélesztik a tárgyakat, esélyt adva a következő nemzedékeknek e tárgyak megismerésére, hajdani elkészítésük tanulmányozására.
Az iparművészet egyidős az emberiséggel. Természeti létének kiszolgáltatottsága okán az ember – előbb a védekezés szükséglete, majd céljainak megvalósítása, életfeltételeinek biztosítása érdekében – eszközöket fundált ki, melyek megnövelték testi, fizikai képességeit. A bőrrel, textillel, csonttal, kövekkel, fémekkel, a természeti elemek alakításával ősidők óta folyamatosan és tudatosan foglalkozunk. Innováció volt a testnek védelmet nyújtó állatbőr öltözékké alakítása, a kő pattintással, majd csiszolással késsé, lándzsaheggyé formálása. Innováció volt a képlékeny agyag megformálása és égetéssel való szilárdítása. Létküzdelme tapasztalatait „tanította" a kőkor embere a barlangok falára rajzolt állat- és vadászjelenetekkel. Félte és egyben tisztelte is a természeti erőket, jeleket alkotott, melyeknek mágikus erejében hitt. Ezek a mai szimbólumok és emblémák elődei. A létfenntartás kényszerének szüneteiben díszíteni kezdte nélkülözhetetlen, kedvenc tárgyait. Az ember találékonyságával megteremtette annak lehetőségét, hogy életben maradjon. Évezredek folyamán a folyamatos innováció felismerése és kényszere juttatott el a máig.
  A korszellem tükröződik a technológia fejlettségi állapotában, a szükségletek alakulásában és fordítva. Döntő jelentőséget hordoz a funkció és a hozzáadott érték: a használhatóság és a kiérlelt forma együttese civilizációnk látható meghatározója, kultúránk fokmérője. A tömegtermelés és a sebesség folyamatos kihívásainak tapasztalata azt mutatja, hogy a különböző iparművészeti szakterületek munkaellátottsága bizony időről időre változik. A társadalmi igények folyamatos és előre nem jósolható változása egyes műfajokat preferál, másokat a perifériára sodor. Az egyik szakterület iránti igény világszerte megnő, a másik szakterület küszködik önmaga és eddig elért eredményeinek fenntartásáért. Az egyik műfajt vállán viszi a piaci siker, a másik kizárólag állami pályázatok lehetőségével képes életben tartani magát. Változik az igény, változik a technológia, mindezek hatnak a tárgyak tervezésére és létrehozására fordítható időre. Ez az ezeréves hagyományokra, tapasztalatokra és technológiára épülő kézműves területeknek nem kedvez. Keresik a helyüket, a felhasználási és megrendelői igények csökkenése miatt az autonóm kifejezésmódok felé tájékozódnak. Igyekeznek túlélni az érdektelenség periódusát, más megmutatkozási módot keresni, megőrizni és továbbadni az évszázadok alatt kifinomodott ujjmozdulatokat, jelentéstartalmakat, mintákat. Holnap ismét rácsodálkozik majd a világ, felismeri egyediségének értékét és akkor milyen jó lesz, hogy nem kell mindent elölről kezdenünk. Mert bármilyen gyorsan is változik a technika, a több ezer éves tapasztalatra alapuló vizuális nyelv alaptörvényei nem változnak.
  Az ipar- és tervezőművészet területen dolgozó alkotóművészeknek az idei Szalonhoz mérhető megmutatkozási lehetősége utoljára a 2000. évi millenniumi kiállítássorozat kapcsán adódott, szintén a Műcsarnok falai között. Tizenhét év telt el azóta. A Műcsarnok programjába illesztett Nemzeti Szalon sorozat erre a továbbiakban ötévente ad lehetőséget, sorban váltakozva a többi vizuális művészettel.
  A kiállításra kerülő művek begyűjtése és kiválasztása párhuzamosan két vonalon történt. A Műcsarnok felhívást intézett a 21. életévüket betöltött professzionális alkotóknak a műveik bemutatására, melyekből létrehozta a TárHely elnevezésű digitális kiállítást. Ebbe a virtuális gyűjteménybe minden alkotó az elmúlt 10 év terveiből és megvalósult munkáiból 10 tetszés szerinti munkát küldhetett be. Ezzel párhuzamosan a kurátorok a különböző szakterületeket átlátó kollégák segítségével olyan névsort állítottak össze, amely a szakterületek kiválóságait és az eddigi munkájuk alapján méltán elismerést szerzett fiatalokat tekinti át. Ezek a művészek a kurátoroktól személyes meghívást kaptak, sok esetben konkrét munkára utalva. A Szalon talán legfontosabb feladata a fiatalok tervezők bemutatása a felhasználóknak, a közönségnek és a művésztársadalomnak. Áttekinteni, hogy itt tartunk és merre haladunk. Teljességről nem álmodhattunk, ezt az adott tér sem teszi lehetővé. A kiállításra nem kerülő művek a Műcsarnok termeiben a Szalon tartama alatt virtuális felületeken folyamatosan láthatók. A katalógusba ezek a munkák is bekerültek.
  Igyekeztünk bemutatni az ipar- és tervezőművészet sokszínűségét, az alkotók kreativitását és érzékenységét, mellyel a kor kihívásait érzékelve állandó megújulásra képesek. Köszönetünket fejezzük ki mindazon alkotóművészeknek, akiknek tervezett és megvalósult munkáiból az Iparművészeti és Tervezőművészet Nemzeti Szalon 2017 tavaszán létrejöhetett.
 
Sára Ernő és Scherer József
a kiállítás kurátorai
24. huhtikuuta 2017  |  fekete györgy scherer józsef nemzeti szalon sára ernő