Kókay Krisztina: Szent jussunk, 2020

Mert nem lehet feledni… – Trianon 100 emlékkiállítás

2020. szeptember 18. és 2021. január 31. között tekinthető meg a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata szervezésében megvalósuló „Mert nem lehet feledni…" című, a trianoni békeszerződés 100. évfordulójának emlékére rendezett kiállítás a Pesti Vigadóban. Az emlékkiállítás több mint 50 művész félszáznál több műtárgyának kiállításával kortárs képző- és iparművészeti kontextusban értelmezi a trianoni veszteségeket. A tárlat rendezésének elsődleges koncepciója Juhász Gyula megindító sorai által inspirálva a nemzettragédia bemutatása és jelen idejű interpretálása, valamint a centenáriumi megemlékezés művészeti megközelítése. A kiállítás társzervezője a Trianon Kutató Intézet.
18. syyskuuta 2020

Az Elfolyó idő a Pesti Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő című képzőművészeti tárlata 2019. július 5-én indult európai körútjára. A 30 éve szabadon emlékévhez kapcsolódó, az 1989-es nyugati határnyitás történelmi eseményét megidéző kiállítás az MMA tagjainak alkotásaiból válogat. Az utazó kiállítássá avanzsált összeállítás, melynek címe az „idők folyamán" már szerepelt Elfolyó idő, Verstrichene Zeit, Tempo che scorre, Le temps qui coule és Flowing Time címen is, 2021-ben, bár csak ideiglenesen, hazatért az Akadémia kiállítótermébe, a Pesti Vigadóba.

15. helmikuuta 2021

PoszTerra – V4 Plakát Vándorkiállítás

A Magyar Művészeti Akadémia a V4-ek megala­ku­lá­sának 30. évfordulójára készült nemzetközi plakátkiállítása a visegrádi országok legkiemelkedőbb plakátművészeinek alkotásaiból válogat. A kiállítás 3-3 magyar, lengyel, cseh és szlovák művész munkáin keresztül enged betekintést a nemzeti sajátosságokat felvonultató kulturális plakátok történetébe. Magyarországot Horkay István, Keresztes Dóra és Orosz István plakátjai képviselik. A mintegy 150 művet felvonultató tárlaton helyet kapnak a 12 neves művész diákjainak sorából kiválasztott ifjú plakáttervezők legfrissebb alkotásai, valamint a lengyel külügyminisztérium és Lengyel Grafikusok Szövetsége által meghirdetett plakátpályázat három első díjasának műve is.

10. helmikuuta 2021

Elhunyt Katona Katalin ötvösművész

Hetvenharmadik életévében, 2020. december 26-án elhunyt Katona Katalin Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Számára az iparművészet, az alkotás a „belső út bejárása" volt, s egyben kifejezési forma, mely lehetőséget adott az Eget és a Földet összekötni, és műveiben megmutatni a világnak azt a teljességét, amit a régi korok művészeti alkotásai még közvetíteni tudtak. Katona Katalint a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

28. joulukuuta 2020

Dombormű a katyńi áldozatoknak

Németh János keramikusművész a katyńi áldozatokra emlékező domborművét avatták fel október 26-án Keszthelyen. A Balaton-parti város önkormányzata és a lengyel konzulátus a tragikus történelmi esemény áldozatainak tiszteletére szervezett emléknapot, ennek keretében leplezte le az alkotást Nagy Bálint polgármester, dr. Cséby Géza, Lengyelország tiszteletbeli konzulja és a művész, Németh János. Az emléktáblát dr. Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg. A nemzet művésze alkotását a Kossuth utca 35. számú épület falán helyezték el.

27. lokakuuta 2020

„Van bőr a képemen" – Molnár Imre bőralkotásai

A Klebelsberg Kultúrkúriában nyílt meg Molnár Imre Ferenczy Noémi-díjas bőrműves iparművész, az MMA levelező tagjának majdnem életmű-kiállítása, ami november 8-ig látogatható az intézményben. Molnár Imre munkái sokfélék, a bőrművesség minden területét, minden tárgytípusát reprezentálják, használati és dísztárgyak egyaránt kikerülnek műhelyéből. „Ehhez az anyaghoz csak mélységes tisztelettel és alázattal nyúlok. Szinte még érzem az állat auráját – hiszen az életét adta azért, hogy én a külső burkából egy hozzá méltó tárgyat készíthessek" – fogalmazza meg Molnár Imre a bőrhöz való viszonyát.

22. lokakuuta 2020
Viimeinen