Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26. helmikuuta 2024

Humántapéták

A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti, valamint Film- és Fotóművészeti Tagozata által hirdetett Humántapéták című kiállítás díjátadó ünnepségét december 15-én 18 órakor rendezték meg a Pesti Vigadóban. A pályaművekből rendezett tárlat 2015. január 27-ig látogatható. A megnyitón köszöntőt mondott M. Novák András az MMA rendes tagja, a kiállítást megnyitotta Haris László, az MMA rendes tagja.

12. joulukuuta 2014

Megnyílt A Nagy Háború című kiállítás

A Nagy Háború 1914 – 2014 címmel emlékező kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti, Iparművészeti és Tervezőművészeti, valamint Képzőművészeti Tagozata által rendezett tárlat kortárs alkotóművészek szemével ábrázolja az első világháború tragikumát.

4. joulukuuta 2014

Gaál István, Sára Sándor könyvbemutató az Urániában

A Gaál István és Sára Sándor filmrendezők 80. születésnapja alkalmából, a Magyar Művészeti Akadémia gondozásában megjelent Sodrásban, valamint Pro Patria című köteteket 2014. november 26-án mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójában.

28. marraskuuta 2014

Szőts felújított klasszikusa már DVD-n is

Szőts István (1912–1988) klasszikus filmremekének, az Emberek a havason restaurált változatát tűzte műsorára 2014. november 21-én az Uránia Nemzeti Filmszínház. A havasi favágók életét bemutató, balladai szépségű film Nyírő József novellái alapján készült. Az MMA támogatásával felújított, 1941-ben készült film ezentúl DVD-n is megvásárolható.

26. marraskuuta 2014

Argentínában szerepel Gyarmathy Lívia filmje

Meghívást kapott Gyarmathy Lívia A tér című dokumentumfilmje a dél-amerikai Mar del Plata nemzetközi filmfesztiválra, amelyet november 22. és 30. között rendeznek meg Argentínában.

24. marraskuuta 2014
Ensimmäinen Viimeinen