Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26. helmikuuta 2024

Magyar Média Mecenatúra program

2016-ban 3,15 milliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra programja. A pénzügyi keretből többek között nyolc ismeretterjesztő film készülhet el, emellett kisjátékfilmekre kétszer annyi pénz jut, mint a tavalyi évben.

5. tammikuuta 2016

Elhunyt Zsigmond Vilmos

Január 1-jén, életének 86. évében elhunyt Zsigmond Vilmos, a kortárs film- és fotóművészet egyik legjelentősebb alkotója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

4. tammikuuta 2016

Röpirat a magyar filmművészet ügyében

A Magyar Művészeti Akadémia karácsonyra megjelentette a Röpirat a magyar filmművészet ügyében című, 1945-ben megjelent Szőts István-kötet hasonmás kiadását. A 70 éve született röpiratot egy kísérőfüzettel együtt adta ki a Művészeti Akadémia, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának a filmművészet ügyében tett aktuális állásfoglalásával. A kiadványt december 21-én, hétfőn mutatták be a Pesti Vigadóban.

22. joulukuuta 2015

A magyar film doyenjét köszönti a Müpa – Makk Károly 90 éves

December 22-én ünnepli kilencvenedik születésnapját egyik legnagyobb és legismertebb filmrendezőnk, számtalan film és tévéjáték alkotója, Makk Károly, a Nemzet Művésze.

17. joulukuuta 2015

Képek a magyar filmgyártás virágkoráról

Bemutatták az Ez csak színjáték című könyvet

A Pesti Vigadóban mutatták be az Ez csak színjáték című könyvet, amely fotók, esszék és portrék segítségével idézi fel a magyar filmművészet nagynevű alkotóit és életművük mérföldköveit.

10. joulukuuta 2015
Ensimmäinen Viimeinen