TÉR /// ERŐ

II. Építészeti Nemzeti Szalon
2019. április 26. – augusztus 25.


Az elmúlt öt évben a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató szalonok. A sort 2014-ben az építészet kezdte, ezt 2015-ben a Képzőművészeti Szalon, 2016-ban a Fotóművészeti Szalon, 2017-ben az Iparművészeti és Tervezőművészeti Szalon követte, 2018-ban a Népművészeti Szalon zárta a sort. Idén, a szalonok második ciklusának indításakor újra Építészeti Szalon következik, amelyen különös hangsúlyt kap az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás.
23. huhtikuuta 2019

Makovecz 80 – sajtótájékoztató

A Magyar Művészeti Akadémia és a Makovecz Imre Alapítvány közös sajtótájékoztatót tartott a Pesti Vigadó Könyvtárában. Makovecz Imre 2015. november 20-án lenne 80 éves. A tájékoztatón bejelentették: az évfordulón konferenciával, hangversennyel, szoboravatással, könyvbemutatóval és díjalapítással emlékeznek a 2011-ben elhunyt építészre.

12. lokakuuta 2015

Bán Ferenc kiállítása a FUGÁ-ban

Bán Ferenc építészeti munkásságáról nyílt kiállítás a FUGÁ-ban 2015. október 7-én, ahol Szabó Levente: Bán Ferenc építészete című, az MMA támogatásával megjelent könyvét is bemutatták.

8. lokakuuta 2015

Átadták az Év Háza díjat

A Borbás Péter építész tervei alapján Szentendrén épült ökologikus családi ház nyerte idén az Év Háza díjat, amelyet hagyományosan az építészet világnapjához (október 6.) kötődően adtak át Budapesten, a MÉSZ székházában.

6. lokakuuta 2015

Makovecz rajzai Lendván

Kolozsvár után érkezett a muravidéki magyar városba az a kiállítás, amely Makovecz Imre építész életművéből tár szeleteket a látogatók elé.
A Rajzok című tárlatnak – amelyben a grafikák mellett a Makovecz által tervezett épületek fotói is helyet kaptak – a szintén az építész által megálmodott Színház- és Hangversenyterem adott otthont.

5. lokakuuta 2015

Alföldi szecesszió és a városépítő polgármesterek

Konferencia és kiállítás Kiskunfélegyházán

A száz esztendeje elhunyt városépítő polgármesterére, dr. Molnár Bélára emlékező Kiskunfélegyháza és a Kiskun Múzeum október 5-én és 6-án olyan konferenciának, illetve kiállításnak ad helyet, amelyeknek célja az alföldi szecesszió átfogó, társadalomtörténeti vetületű kutatásának bevezetése.

28. syyskuuta 2015
Ensimmäinen Viimeinen