Kiss János az MMA közgyűlésén – 2020. október 7-én

Iránytűként működjön az Akadémia

A Magyar Művészeti Akadémia októberi közgyűlésén Marosi Miklós alelnök mellé megválasztotta másik alelnöknek Kiss János Kossuth-díjas balettművészt, a Győri Balett Örökös tagját, aki november 5-étől kezdi meg hároméves munkáját az új elnökségben. Kiss Jánost kinevezéséről, terveiről és nemrégiben átvett kitüntetéséről is kérdezzük.
5. marraskuuta 2020

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban. A testületet – melynek tagja a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György, valamint tizenhét úgynevezett kultúrstratégiai intézmény vezetője, köztük Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója (a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja), Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője – az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény hívta életre.

19. helmikuuta 2020

Búcsút vettek Makkai Ádámtól

Gyászistentisztelet keretében vettek búcsút Makkai Ádám Kossuth-nagydíjas költőtől, nyelvésztől, műfordítótól, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjától Budapesten, a Fasori református templomban. Makkai Ádámtól tisztelői, pályatársai, barátai, családja búcsúzott, a szertartáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, prof. Kásler Miklós emberi errőforrás miniszter és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint az MMA elnöke, tiszteletbeli elnöke és főtitkára is. A gyászszertartást Balog Zoltán református lelkész vezette.

19. helmikuuta 2020

Ünnepélyes oklevélátadó

A Magyar Művészeti Akadémia legutóbbi közgyűlésén rendes és levelező tagokat választott. Részükre a tagi oklevelek átadási ünnepségét 2020. február 17-én, hétfőn tartottuk Akadémiánk székházában, a Pesti Vigadó Makovecz termében. Vashegyi György, a köztestület elnöke üdvözölte a 2019. december 3-i közgyűlésen megválasztott új akadémikusokat, kiemelte a tagok példaértékű munkáját és az új művészeti közösségek erejét hangsúlyozta, melyek átfogóan nagyobb célokért hazában, nemzetben gondolkodva, hosszútávra meghatározóan tudnak tevékenykedni. A köszöntést követően vehették át okleveleiket az új levelező tagok, valamint a rendes taggá választott akadémikusok.

17. helmikuuta 2020

Az MMA küldöttségének látogatása a finn fővárosban

A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében utazott ki 2020. január 29-e és február 1-je között Helsinkibe Marosi Miklós alelnök, Turi Attila, az Építőművészeti Tagozat vezetője Keszler Patrícia nemzetközi referens kíséretében az Építőművészeti Tagozat Magyar Mozaik című tablókiállításának megnyitójára, illetve szakmai megbeszélések lebonyolítására. Az MMA építőművészeti tablókiállítása, amelyen akadémikusaink mutatkoznak be a finn közönségnek, hat héten át várja a látogatókat a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban.

4. helmikuuta 2020
Ensimmäinen Viimeinen
// ]]>