Balassa Sándor köszöntése

Balassa SándortNemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerzőt nyolcvanötödik születésnapja alkalmából köszöntötték a Makovecz Szalonban január 29-én. A háznagyi teendőket Dubrovay László látta el.
Juhász Judit laudációjában felidézte Balassa Sándor egyik korábbi gondolatát, mely szerint az igazi művészet időtlen, s úgy tud a jelenhez szólni, hogy közben nem veszíti el a valódi tartalmát. Dubrovay László felidézte: 1962-ben a Zeneakadémián találkozott először Balassa Sándorral, akinek a zongoradarabjait egy akkori koncerttúra keretében pesti, győri és miskolci előadáson játszotta. Elmondta: a mester élete során „a zene területén minden műfajban jelentős műveket alkotott". Hozzátette: fiatalon „mint egy csillag, úgy repült fel az égbe. Aztán eltávolodott a dodekafóniától és visszatalált a magyar gyökerekből táplálkozó zenei alapokhoz.
Az ünnepelt válaszában kifejtette, hogy a váltását „sokan nem értették meg". Szakmai körökből sok támadást kapott emiatt. Hozzátette: azóta „az emberi lélek rezdüléseire" figyel. Véleménye szerint a saját „szövetünket kell szőnünk azt, amit magunkkal hoztunk a világ mélyéről és ami a lényünkben töretlenül megvan. A néplélek igazi kifejeződését kell továbbadni. Ez a miénk, ezért vagyunk felelősek".
Balassa Sándor a parasztember életszemléletét hozta fel példaként, kinek egész tevékenysége az életre és a jövőre irányul. „Ilyen, élet-reflexként kell a művészeknek is tevékenykedniük" – mondta. Dubrovay László kérdésére Balassa Sándor kifejtette, hogy számára a magyar irodalom a közvetítő kapocs a zeneszerzés és a magyarság iránti elkötelezettség között. „Ha a képzetem szárnyal, akkor a nyelvem, a zeném egymásra talál és egyszer csak megszületik az a muzsika, amelynek már az öntudatra ébredésem előtt is a birtokában voltam. Mintha öröktől fogva kész lett volna, s én csak rátaláltam a saját művemben" – mondta Balassa Sándor. 
 

 

 

29. tammikuuta 2020  |  balassa sándor