Átadták a Patronus Arts-díjakat és a Samu Géza-díjat

Díjátadó kertiparti keretében búcsúztatta a Makovecz Szalonban akadémiánk a mögöttünk hagyott szezont július 3-án. A Patronus Arts-díj építészeknek szóló elismerését Lukács Péter, az iparművészeknek adott elismerését pedig a belsőépítész Láng Judit kapta. A Samu Géza-díjat Rajcsók Attila vehette át. A háznagyi teendőket ez alkalommal Kő Pál és Szemadám György látta el, közreműködött Szabó András előadóművész és a Borfolk zenekar.
A Patronus Arts-díj építészeknek szóló elismerését Lukács Péter kapta. Turi Attila laudációjában hangsúlyozta, hogy a díjazott számára a tervasztalon megszülető rajzok világa természetes közeg, s egy „ambíciózus és tehetséges alkotócsoport tagjaként magas színvonalú munkákat alkot". Hozzátette: „alkotásai a közösség számára megmutatták, mi a módi, és mi a talmi". Az iparművészeti díjazottat, Láng Juditot laudáló Szenes István szerint a belsőépítész a „másokért való küzdelem" kiváló példája. Kijelentette: „egyéniségével, tettrekészségével, szeretetével egybefogja a belsőépítész-társadalmat". A 2005-ben Kő Pál és Makovecz Imre kezdeményezésére létrejött Samu Géza díjjal jutalmazott Rajcsók Attilát laudáló Gáll Péter hangsúlyozta: a most kitüntetett alkotó művészetét a rétegzettség jellemzi, lévén, hogy formai és térbeli összegzettség a sajátja. Ez adja azt az izgalmas dinamikát, amely Rajcsók Attila műalkotásainak jellegzetessége.