« بازگشت

Eősze 90

Eősze László Erkel-, Szabolcsi Bence- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a zenetudomány kandidátusa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja tiszteletére, 90. születésnapja alkalmából rendezett zenetudományi konferenciára.
">
Esemény - helyszín kép
Esemény - helyszín kép
Esemény - nagy kép

Eősze 90

A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata és a Magyar Kodály Társaság tisztelettel meghívja a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Eősze László Erkel-, Szabolcsi Bence- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a zenetudomány kandidátusa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja tiszteletére, 90. születésnapja alkalmából rendezett zenetudományi konferenciára.
A rendezvényen készített képgalériánkat ide kattintva nyithatják meg.

A konferencia programja letölthető ide kattintva.

Időpont: 2013. november 16. (szombat) 10 óra
Helyszín: Szabolcsi Bence Zeneiskola előadóterme
(1052 Budapest, Vármegye utca 9.)




Eősze László zenetudós, zongoraművész, zenei író, a magyar zeneműkiadás 20. századi történetének egyik meghatározó alakja, 1923. november 17-én született Rákoshegyen. 14 éves korától tíz éven át Horusitzky Zoltánnál, a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola egyik legkiválóbb mesterénél, Kodály Zoltán egykori növendékénél folytatta zenei tanulmányait. A tehetséges zongorista növendéket tanárai igen korán szerepeltették, a gimnáziumi zenekarban is végigjárta a muzsikus ranglétra minden lépcsőfokát: először még csupán lapozott a Dohnányi-növendék Dániel Ernő hangversenyén, majd a Szent István Gimnázium kottatárosa lett, végül „előléptették", és a gimnáziumi zenekar zongoristája lett.

1941-ben – zenei tanulmányaival párhuzamosan – a Pázmány Péter Tudományegyetem német-, olasz-irodalom, esztétika szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt 1943 nyarán Wiesbadenben Walter Gieseking, 1944 nyarán Salzburgban Elly Ney zongora mesterkurzusainak a hallgatója volt. 1943. szept. 5-én a wiesbadeni Otto Schmitgen zeneigazgató – kijátszva a növendékek felléptetésére vonatkozó tilalmat – Liszt Ferenc Dante szonátájának és a Szerelmi álmoknak a műsorra tűzésével a 20 éves Eősze Lászlót zongoraművészként is felléptette. 1944. november 25.-én Budapesten, Sergio Failoni jelenlétében a Károlyi Palotában már a hazai közönség előtt is bemutatkozott. Műsorát ismét Liszt Ferenc műveiből állította össze. Majd durván közbeszólt a történelem. 1944. december 1-én Eősze László társaihoz hasonlóan katonai behívót kapott, mely egy csapásra véget vethetett volna művészi-tudományos álmainak, ám szökését nem vették azonnal észre, és Budapest ostromának legszörnyűbb hónapjait begipszelt sebesültként, egy pesti óvóhelyen vészelhette át.

Az 1944-45-ös tanév második egyetemi félévét májustól június végéig végezhették el a még megmaradt hallgatók. Eősze László Liszt und die deutsche Romantik címmel zenetudományi témában nyújtotta be doktori disszertációját, melynek megvédése után „Summa cum laude" minősítéssel doktorrá avatták. 1946-ban a Népjóléti Minisztérium kultúrfelelőse lett. Párhuzamosan 1947-ben Horusitzky Zoltán, Hernádi Lajos, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence növendékeként a Zeneakadémia zongoratanári diplomáját is megszerezte. De hamarosan számot kellett vele vetnie: zongorista karrierjéhez hivatali munkarendje és a családalapítás gondjai mellett egyre kevesebb gyakorló időt tudott életéből kiszakítani.

1950-ben Kodály Marosszéki táncok c. darabjának előadásával még jelentkezett ugyan zongoristaként egy kultúrversenyre, de ezt a fellépést – utolsóként – már csak egyetlen nyilvános zongora szereplés követte, valamikor 1951-ben, Székesfehérvárott. 1953-ban egy zeneakadémiai sikeres népzenei vizsga emléke és a Zenetudományi Tanulmányokban megjelent, Kodály gyermekkarairól írt jeles tanulmánya alapján Kodály Zoltán maga járult hozzá, hogy a fiatal Eősze László legyen az életrajzírója. Első Kodályról szóló monográfiája még Kodály életében, személyes konzultációk, két éves könyv- és levéltári kutatások, valamint a kortársak személyes visszaemlékezései alapján 1956 márciusában jött ki. (Kodály Zoltán élete és munkássága). Ekkor már úgy tűnt, sínen van az élete.

Kilenc és félévi minisztériumi szolgálata után, melyet ő maga mindvégig „parkoló pályának"érzett, 1956. január 1-től végre érdemi zenei munkakörbe, a Zeneműkiadó Vállalat állományába kerülhetett. A Kodály-tanítvány Tardos Béla igazgató mellett a zeneműkiadás minden szakmai és hivatalos lépcsőfokát végigjárhatta. Kodállyal még tizenegy éven át, a Mester haláláig folytatódott a termékeny alkotómunka.

A monopolhelyzetben lévő Zeneműkiadó Vállalatnál időközben volt lektor, szerkesztő, főszerkesztő, 1961-től már ő volt a kiadó zeneirodalmi vezetője. 1966-ban, Tardos Béla igazgató halála után Újhelyi Szilárd, a kiadói főigazgató egyenesen Eősze Lászlót kérte fel a Zeneműkiadó igazgatói posztjának betöltésére. Ő azonban egy évi igazgatói munka után maga helyett a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat londoni rezidensét, Sarlós Lászlót javasolta a tisztségre. Művészeti vezetőként valójában Eősze László vezette a kiadót, melyben a nyugati minták alapján, a szocialista könyvkereskedelem keretei között – a kiadói szerzői jogi érdekeltség bevonásával - egyedülálló modellt dolgozott ki a zeneművek élő megszólaltatására, köztük a magyar kortárs zene nemzetközi terjesztésére. A Kiadónak minden fontos országban volt helyi képviselete. De Eősze Lászlónak volt az érdeme és ötlete az Új Liszt Összkiadás életre hívása és kiadói tudományos műhelyként való megalkotása is, melyet elsőként Liszt Ferenc zongoraműveinek tudományos-kritikai közreadásával 1970-ben indított el a kasseli Bärenreiter Verlag bevonásával. Vezetése alatt a két főmunkatárs, Mező Imre és Sulyok Imre zeneszerzők, zenetudósok közreműködésének köszönhetően Liszt Ferenc szóló zongoraműveiből 18 kötet, e kötetekben 322 Liszt-mű jelent meg. A kiadó irodalmi vezetőjeként több mint félezer zenetudományi, zenepedagógiai, zenei népművelő könyv kiadását kezdeményezte. Egyik nagy vezetői leleményeként - a Brockhaus-Riemann német zenei lexikon kiadói jogainak megszerzésével, a magyar változat szerkesztői gárdájának felállításával - munkatársa, Boronkay Antal főszerkesztő munkájának köszönhetően korszakos jelentőségű teljesítménnyel járult hozzá a magyar zene nemzetközi rangjához, a hazai muzsikus társadalom legkorszerűbb szakirodalommal való ellátásához.

Zenetudományi munkásságát - a kiadóból történő 1987-es nyugalomba vonulásáig - mindvégig magánkutatóként bontakoztatta ki. Kandidátusi fokozatát A századforduló eszmei áramlatainak hatása Kodály zeneszerzői egyéniségének kibontakozására című disszertációjával 1988-ban szerezte meg. Tudományos életműve gerincét a Kodály Zoltánról szóló hét forrásértékű magyar, többes kiadásaival és fordításaival együtt 25 könyve, mintegy 75 tanulmánya alkotja, melyhez szervesen csatlakoznak a Kodály Zoltán hazai és nemzetközi reputációját szolgáló társaságokban, alapítványokban végzett nagy fontosságú közéleti munkái.

1975-től 1995-ig volt a 35 ország tagságát tömörítő Nemzetközi Kodály Társaság ügyvezető titkára, valamint a társaság lapjának, a Bulletinnek a főszerkesztője. Elmondható, hogy a napjainkig ívelő, Kodályért végzett odaadó zenetudományi és közéleti munkásságában Eősze László mindvégig szintézisben látta és láttatta Kodály zeneszerzői, zenepedagógiai és nemzetnevelő szellemi örökségét, az egész világ számára adaptálható üzenetét. Nagyszabású vállalkozása volt a nagyközönségnek szóló első magyar nyelvű egyetemes operatörténeti kézikönyv megírása (Az opera útja, 1960), melyen muzsikusnemzedékek nőttek fel, s Pozsonyban szlovák nyelven is megjelent. Diákéveinek Liszt-örökségéhez az olasz államtól kapott tudományos ösztöndíjak vezették vissza. 34 olasz magán- és közgyűjtemény Liszt szempontú átvizsgálásával, 1980-ban megjelent 119 római Liszt-dokumentum című alapvető könyvével Eősze László önmagában is jelentős opusszal járult hozzá a hazai Liszt-kutatás történetéhez.

De a tudományos munkát – ugyanúgy, mint Kodály életműve esetében – jelentős közéleti feladatvállalással is kiegészítette. 1973-tól alapító tagja volt a Magyar Liszt Társaságnak, majd ifj. Bartók Bélával együtt 1991-től 2006-ig a Társaság társelnöke, 2008-ig elnökségi tagja volt. Nemzetközi zenetudományi rangját - Kodályról szóló munkássága mellett - Wagner és különösképpen Verdiről szóló, német és orosz fordításokban megjelent könyvei, tanulmányai alapozták meg.

Mintegy hétévtizedes folyamatos és magas színvonalú zenetudományi munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták. 1976-ban a legjobb lemezkísérő tanulmány kategóriájában Los Angelesben Grammy-díjat kapott, 1979-ben Erkel Ferenc, 1998-ban Kodály Zoltán-díjjal jutalmazták. További kitüntetései: Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1998), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2003), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Nagydíja (2003), Szabolcsi Bence díj (2009), Széchenyi-díj (2013), Magyar Örökség díj (2013). (Szőnyiné Szerző Katalin)